NB III ELLENFÉL - CSORNAI SE

2017-05-05 12:10:28


- Mivel egy hasonló mérkőzést várok, mint az elmúlt vasárnapi FC Ajka ellen volt, gyorsan ki kell emelnem, hogy lényegesen bátrabban kell játszanunk. Az nem elég, hogy csak három - négy játékosunk akar és mer futballozni, mert akkor még hazai pályán sincs esélyünk a Csornai SE ellen. A szombati ellenfelünk is rutinos, képzett csapat, tehát az rendben is van, hogy többet birtokolja majd a labdát és így megpróbálja irányítani a mérkőzést. Mi viszont fiatalabbak vagyunk, és vélhetően gyorsabbak is a csornai védőknél. Olyan kontra támadásokat kellene vezetnünk és annyi futásra vállalkoznunk, hogy ezzel kimozdítsuk a megszokott komfort zónájából az ellenfelünket. Elsősorban tehát azt várom, hogy akarati tényezőkben lesz erősebb a csapatunk ezen a bajnoki találkozón. 

9. Gyirmót FC Győr II.         27 mérkőzés    10        8          9          34 - 32            38 pont


A Csornai SE elleni őszi mérkőzésünkön, egy gyors gólváltás után már tulajdonképpen húsz perc alatt kialakult a találkozó végeredménye. Azon a bajnoki mérkőzésen még, Hannich Péter vezette a csornai csapatot. Az őszi szezon utolsó mérkőzésein viszont már, Urbán Flórián irányított, akit viszont Bognár Zsolt váltott a bajnokság tavaszi szakaszában. Elég sok volt a változás tehát a csornai kispadon, de az eredmények végül is ezeket igazolták. A tavalyi bajnokságban még a kiesés elkerülésért harcoló Csornai SE ugyanis most az NB III Nyugati csoportjának, a nagyon előkelő ötödik helyen áll.       

NB III. nyugati csoport 13. forduló - Csorna, 2016 október 30. vasárnap 13.30 óra

Csornai SE - Gyirmót FC Győr II.   1 - 1 (1 - 1)

Gólszerzők: Weitner Ádám 19. perc / Kovács Zsolt 16. perc


5. Csornai SE             27 mérkőzés    15        3          9          39 - 30            48 pont

 

19.       Csepel FC - Csornai SE                                0 - 2                Szabó B., Weitner

20.       Videoton FC II. - Csornai SE                       2 - 1                Füredi

21.       Csornai SE - Kaposvári Rákóczi FC             1 - 0                Serfőző

22.       Komárom VSE - Csornai SE                         0 - 0

23.       Csornai SE - Andráshida SC                        1 - 0                Weitner

24.       Puskás Akadémia FC II. - Csornai SE        1 - 2                Czanik, Császár

26.       Diósd - Csornai SE                                       0 - 2                Botlik öngól, Serfőző

27.       Csornai SE - Érdi VSE                                  2 - 1                Kerékgyártó, Weitner

25.       FC Ajka - Csornai SE                                   2 - 0

29.       Csornai SE - VLS Veszprém                        1 - 0                Szabó B.

 

Az előző fordulóban a VLS Veszprém ellen győzött tehát a Csornai SE és ezzel megőrizte a tavasszal még hibátlan hazai mérlegét. Az eredményekből viszont az is látszik, hogy idegenben kevésbé megy Bognár Zsolt csapatának. A csornai csapat játékos keretében, sok az ismerős név, mint például Weitner Ádámé aki 13 gólos, Simon Andrásé aki 8 gólos vagy Serfőző Bencéé aki 5 gólos, az idei bajnokságban.   


NB III. Nyugati csoport 29 forduló - Csorna, 2017 április 29. szombat 17.00 óra

Csornai SE - VLS Veszprém  1 - 0  (0 - 0)

Gólszerző: Szabó Bence 78. perc 11 - esből

Piros la: Csikós Sándor 45. perc

Sánta - Kelemen, Nagy Sz., Zámbó, Füredi (Litresics 55. perc) - Csikós, Czanik, Kerékgyártó, Szabó B. - Serfőző (Simon 55. perc), Weitner (Fehér Á. 75. perc) 

 

Kapusok: Lőre Pál, Sánta András

Védők: Császár Attila, Fehér Kornél, Füredi Ádám, Kantó Árpád, Kelemen Márk, Litresics Levente, Nagy Szabolcs, Zámbó Bence

Középpályások: Czanik Károly, Csikós Sándor, Kerékgyártó Dávid, Simon András

Támadók: Serfőző Bence, Szabó Bence, Weitner Ádám