SZÉPEN AKARUNK BÚCSÚZNI

2017-05-16 15:36:00


Tudom, hogy nem könnyű téma, de beszéljünk először a szombati Paksi FC elleni bajnoki mérkőzésünkről. Mi történt a csapattal az első félidőben, a szünetben és második játékrészben?

- Sajnos a szombati mérkőzés első részében, a papírforma érvényesült, mert mi nem tudtunk túllépni a jelenlegi helyzetünkön. Mentálisan ugyanis nagyon keménynek kell lenni ahhoz, hogy ilyen szituációban is felvegyük a versenyt az ellenfeleinkkel. Ez pedig nem volt meg bennünk és így a hazai csapat húsz perc alatt szinte kivégzett minket. Nagyon kellett a szünet, mert fel tudtam hívni a játékosaink figyelmét, hogy csak siker esetén lehet a csapat mögé bújni. Most viszont egyénileg kellett lényegesen többet vállalkozni és jobban akarni, küzdeni. A második félidőben ez jobban is működött, mert a labdarúgóink, akkor már biztosították és kisegítették egymást. Arra is volt néhány lehetőségünk, hogy az eredményen javítsunk, de azt gondolom, hogy erről a mérkőzésről nekünk nem illik sokat beszélni.      

A labdarúgásban azonban szinte csak a ma számít és ezért néhány hét alatt a földig rombolhatjuk, amit nagyon nehezen építettünk fel eddig.  

- A sport, a labdarúgás, tetszik vagy nem tetszik de valóban ilyen és szerintem ez az igazán jó a versenyben. A reakciókat nagyon figyeltem tehát, hiszen Pakson, az első félidőt követte a második és most következik a Vasas ellen találkozó. Az elmúlt szombati találkozón a legtöbben mélyen a tudásuk alatt, nagyon dekoncentráltan futballoztak. Én azt aláírom, hogy van ilyen mérkőzés egy csapat életében és erre nem is lehet felkészülni. Nekünk a sikerek, a győzelmek is nagyon régóta hiányoznak már és ilyenkor előtérbe kerül a labdarúgók karaktere. Ezért nyilatkoztam többször is azt, hogy a számunkra a továbbiakban is nagyon komoly tétje van minden mérkőzésnek.  

Gyirmóton van most egy helyzet és van egy köztudottan távozó vezetőedző. Mit lehet és mit kell tenni, ennek a függvényében a hátralévő két hétben?

- Nem akarom most a profi szót használni, de valahol ez mégis elkerülhetetlen. A teljesítmény ugyanis nem függ attól, hogy meddig vagy részese egy történetnek. Mindenkinek tennie kell a dolgát, a legjobb tudása szerint, mert az alapján fogják megítélni. Nem az idő számít tehát, sőt a felelősség még nagyobb, amikor pontosan tudod, hogy nem maradsz egy klubnál.

A következő ellenfelünk a Vasas FC biztosan nagyon motivált csapat lesz, hiszen reális esélye van a bronzérem megszerzésére. Nekünk pedig az a találkozó lesz az utolsó élvonalbeli fellépésünk lesz, hazai pályán ebben a bajnokságban.

- Ezt a bajnoki találkozót én talán még annál is fontosabbnak tartom, mint amikor először játszottunk itthon az élvonalban. Nagyon bízom tehát abban, hogy szépen fogunk elbúcsúzni a klub történetének első NB I - es bajnokságától. A Vasas valóban motivált lesz, hiszen az érem és a kupadöntő lehetősége is a látótávolságukban van. Nem tudtak legyőzni bennünket eddig a bajnokság során, ami a bennünk lévő erőt mutatja. Az ellenük lejátszott két mérkőzésen, azokból a fordulópontokból is mi jöttünk ki jobban, amelyek alapvetően meghatározzák az idén az élvonalbeli találkozókat. Egy élvezetes, jó mérkőzésre számítok tehát, amelyen szépen szeretnénk elbúcsúzni a gyirmóti szurkolóktól.           

Nagyon izgalmassá vált ennek a bajnokságnak a hajrája, hiszen a tabella tetején és alján is nagy a harc. Mi lehet a végső sorrend?

- A Budapest Honvéd és a Vasas FC várakozáson felüli szereplése miatt igazán izgalmas a bajnokság. Az pedig most már nagyon könnyen elképzelhető, hogy az utolsó fordulóban, a Honvéd - Videoton találkozón dől majd el bajnoki cím sorsa. Amennyiben így lesz, akkor a szenvedélyesebb hazai csapat lesz a bajnok. A Ferencvárosnak nagyon nehéz mérkőzései vannak, tehát a Vasas FC megszerezheti a harmadik helyet. A másik kieső csapat nevét azonban lehetetlen megmondani. Az alsóházban ugyanis, több olyan sorsdöntő egymás elleni találkozó is lesz, amely majd eldönti ezt a kérdést.

Sok szempontból tanulságos volt a hétvégi Gyirmót FC Győr II. - ETO FC Győr mérkőzés. Hogyan lehet értékelni az NB III - as csapatunk teljesítményét és idényét?

- Igazi labdarúgó hangulat volt ezen a városi rangadón és azt gondolom, hogy helyt is állt a mi második csapatunk.  Az ETO FC Győr nem egy tipikusan NB III - as gárda, hiszen a játékos kerete lényegesen jobb erőkből áll. A második, vagy hívjuk inkább tartalék csapat indítását pedig én alapvetően jó kezdeményezésnek tartom. Természetesen ez is akkor működik jól, amennyiben egy hosszú távú koncepció része. Az viszont biztos, hogy azok tehetséges fiatalok, akik a harmadosztályú bajnokság felnőtt mezőnyében, tartósan kiemelkedően teljesítenek.