SZÉLES IMRE A VISSZATÉRŐ

2017-06-22 16:00:25



- A 2013 - 2014 - es idényben futballoztam itt Gyirmóton, a Gyirmót FC Győr U 21 -es csapatában. Néhány Liga Kupa mérkőzésen, a felnőtt csapatban is szerepet kaptam és ekkor már az NB II - es első csapattal edzettem. Nagyon szép emlékeket őrzők erről az időszakról és ezért szívesen jöttem vissza most Gyirmótra. 

Ha jól tudjuk, akkor te is hazajöttél Győrbe?

- Igen, hiszen én itt születtem és gyerekként is itt, a Győri ETO FC csapatában kezdtem el a játékot. Tuifel Péter és Varga Antal voltak az utánpótlás edzőim, és egészen az U 18 - as csapatig futballoztam zöld - fehérben. Tizenkilenc évesen viszont Ausztriába igazoltam és egy évig játszottam az osztrák negyedik ligás UFC Purbach gárdájában. Ezt követte a Gyirmóton töltött évem és utána az MTK Budapest második csapatánál folytattam a pályafutásomat. Alapembernek számítottam a mindenkori MTK II. - ben és Pölöskei Gábor irányításával, sokat is fejlődtem a harmadosztályban. Most azonban mindenképpen váltani akartam, mert a számomra komoly előrelépést jelent az NB II -es bajnokság.

Te a nagyon magas labdarúgók közé tartozol és tőlünk most távoztak az ilyen, külföldi védők. Megcélozod most, Bojovic és Radeljic megüresedett posztját?

- Mivel én elsősorban belső védő vagyok, örülnék ha ilyen poszton tudnám kiharcolni a helyemet a Gyirmót FC Győr újjáalakuló csapatában. A magasságom pedig itt előnyt jelent és ezt én ki is szeretném használni. Azt is pontosan tudom, hogy egy nagyon kemény, harcos és sok mérkőzésből álló bajnokságra készülünk, ahol meghatározó lesz a csapatunk védekezése. Nekem ebben segítséget jelenhet, hogy az otthonomban, egy megszokott környezetben készülök és ismerem több játékos társamat.