BRAVÚROS GYŐZELEM PÁPÁN

2017-11-19 20:31:50


Pápai Perutz FC: 

Sánta - Domján, Kozma, Császár, Farkas D. - Nagy B., Somogyi, Jurik, Baldauf - Szabó Zs., Németh L. 

Vezetőedző: Marton Miklós

 

Gyirmót FC Győr II: 

Rusák - Nagy B., Tiba, Lázár, Széles I. - Tóth L., Csongrádi - Gál, Dávid, Horváth D. - Vörösbaranyi

Vezetőedző: Nagy László

 

Az első félidő végén, Rusák Edvárd büntetőt hárított, de az azt követő szöglet után mégis vezetést szerzett a Pápai Perutz FC csapata. A szünet után azonban, előbb egyenlített, majd a vezetést is megszerezte, az addig is nagyon fegyelmezetten és elszántan játszó Gyirmót FC Győr II. A szépen, pontosan, és ami legfontosabb eredményesen végig vezetett kontra támadások pedig alaposan meg is zavarták a hazai csapatot és ezt kihasználva a Gyirmót II., még növelte is az előnyét. A nagy sorozatban lévő, nyolc mérkőzésen át veretlen Pápai Perutz FC csapatától, a szépítésre igaz még futotta, de az egyenlítésre már nem. Így bármilyen meglepő, a fiatal Gyirmóti csapat megállította a Pápai Perutz FC szárnyalását és egy teljesen megérdemelt győzelemmel, hihetetlenül értékes három bajnoki pontot szerezett. A Gyirmót FC Győr ezzel a győzelemmel, a bajnokság 14. helyére kapaszkodott fel és így az elmúlt hetekhez képest, lényegesen jobb helyzetből várhatja majd a tavaszi folytatást.       

 

Marton Mikós, a Pápai Perutz FC vezetőedzőjének értékelése:

Egy kicsit talán elfáradtunk az elmúlt nyolc forduló során, mert a mai mérkőzésen nem tudtunk úgy felpörögni, ahogyan szeretünk volna. A Gyirmót FC Győr második csapata pedig, minden mindegy alapon játszott és nagyon jól kihasználta a mi kihagyásainkat. A legjobban azt sajnálom, hogy ez a szép sorozatunk, hazai pályán szakadt meg, de ezzel már nincs mit tenni. Arra készülünk, hogy az utolsó fordulóban, a Pénzügyőr SE ellen, kijavítsuk ezt a hibát. 

 

Nagy László, a Gyirmót FC Győr II. vezetőedzőjének értékelése:

Az egész mérkőzés során óriási odaadással és hatalmas fegyelemmel játszott a csapatunk. Az pedig külön öröm a számomra, hogy ez a kapott gól után sem tört meg. A folytatásban pedig, az edzéseken rengeteg gyakorolt játék elemek után, rúgtunk gólokat. A mérkőzés előtt esélytelenek voltunk, de az akarati tényezőkben ismét jobbak voltunk az ellenfelünknél. Ennek köszönhetjük a góljainkat is, mert az azokat megelőző szituációkban is több volt bennünk az akarat és így tudtunk eredményesek enni. Az idén még van egy idegenbeli mérkőzésünk az érdi VSE ellen és ezen a találkozón is mindent meg fogunk tenni egy számunkra kedvező eredményért.