KÉT HELYSZÍNEN

2017-11-22 15:36:39


Bencze Károly a Gyirmót SE Győr U 11 – es csapatának edzője, így foglalta össze a két torna eseményeit.

- A győri Bozsik tornán, Bodó Mihály irányította a srácokat és a segítséget, külön meg is szeretnénk köszönni, a fiatal edzőnek. A csapat pedig remekül is teljesített, hiszen a Csornai SE ellen nyerni tudta, az ETO FC Győr, SC Sopron és a Pápai ELC ellen, pedig döntetlenre végeztek. Csak a Mosonmagyaróvári TE ellen szenvedtek tehát, egy minimális 2 – 1 arányú vereséget. A SC Sopron elleni eredményt pedig külön ki is szeretném emelni, mert a soproniak ellen, eddig még pontot sem tudtunk szerezni. A csapat azonban most is nagyon motivált volt és bátran kezdeményezett és ezzel meg tudtuk lepni a komoly játékerőt képviselő ellenfelünket. A csapatból, Kocsis Botond kapta, a legjobbnak ítélt motivációs oklevelet, aki egészen parádés teljesítményt nyújtott a kapuban.         

Dunaszerdahelyen elég mostoha időjárási viszonyok között, esőben és szélviharban, állt helyt a csapatunk. Az öt csapatos nemzetközi tornán, négy mérkőzést, tehát száz percet futballoztunk. Igyekeztünk felvenni a számunkra szokatlan, nagyon harcos szlovák stílust és közben az edzéseken gyakoroltakat próbáltuk meg alkalmazni. Rendre mi irányítottuk a mérkőzéseket és sok gólt szereztünk abból, hogy az ellenfeleink védelme mögé tudtunk kerülni. A Kelen SC és a hazai csapat, a DAC elleni győzelmünket pedig szeretném kiemelni, mert a Kelen ellen két gólos hátrányból tudtunk fordítani. A dunaszerdahelyi csapat ellen, pedig egy nagyon magas színvonalú ú és jó ritmusú találkozót nyertünk meg. A szintén szlovák, Karlova és Zvolen csapatait is legyőztük és így imponáló 24 – 7 – es gólkülönbséggel, száz százalékos mérleggel nyertük meg ezt a tornát. A legjobb gólszerzőink, a 11 gólos Mondovics Kevin és a 8 gólos, Árpási Kristóf voltak. A két rendezvényen pedig, összesen 18 játékosunk lépett pályára.      

 

Gyirmót SE Győr U 11 – Kelen SC U 11                        4 – 3

Gyirmót SE Győr U 11 – Karlova Ves                           4 – 0

Gyirmót SE Győr U 11 – Dunaszerdahely U 11            4 – 3

Gyirmót SE Győr U 11 – Zvolen                                   12 – 1

 

- Ezt a nemzetközi tornát, két korosztályban rendezték meg és így a Gyirmót SE Győr U 10 – es gárdája is részt vett rajta – folytatja, Domanyik Szilárd a Gyirmót SE Győr U 10 – es csapatának edzője. Mi is négyszer, huszonöt perces mérkőzéseket játszottunk és örömmel tapasztaltam, hogy ezeket remekül is bírtuk. Három győzelemmel és egy döntetlen eredménnyel, tehát veretlenül meg is nyertük ezt a tornát. Az esős, szeles időjárás ellenére, igazából a játékunkra sem lehet panasz. Talán csak azért van hiányérzetem, mert rengeteg gólhelyzetet dolgoztunk ki, de ezekből nagyon sokat ki is hagytunk. Ezen a téren tehát fejlődnünk kell és ezen dolgozni is fogunk a jövőben.