A SZEZON LEGFONTOSABB MÉRKŐZÉSE

2017-11-25 22:23:02


- Ez egy kiemelt mérkőzés a számunkra és biztos vagyok abban, hogy az ETO FC Győr játékosai is ugyanígy gondolkodnak – kezdi a beszélgetést Paku Roland. Természetesen azoknak különösen fontos, akik játszottak már a másik csapatban, de az én véleményem szerint, a többieket is élénken foglalkoztatja. Én játszottam már kupa mérkőzéséken és harmadosztályú bajnoki találkozón az ETO ellen és egyértelműen ezt tapasztaltam. Azok is fontos találkozók voltak, de a vasárnapi lesz az első igazi derbi, hiszen a régebbi mérkőzéseinken még különböző osztálykülönbségek voltak a csapatok között. Sok nézőre és egy kimondottan izgalmas, feszült és élvezetes mérkőzésre számítok tehát és természetesen arra, hogy legyőzzük a győri zöld – fehéreket.

Hosszú éveket töltöttél az ETO utánpótlás csapataiban, de felnőtt játékosként kevés mérkőzést játszottál ott. A számodra tehát az is egy külön motiváció, hogy a városi riválisnál nem számítottak rád?

- Nekem nagyon szép emlékeim vannak az ETO Akadémiáról, mert az ott töltött hat év alatt, nagyon jó alapokat szereztem és kiváló képzést kaptam. Felnőtt játékosként viszont, csak annyi esélyt kaptam, hogy egyszer a kispadon ülhettem. Akkoriban, rengeteg külföldi játékosa volt a klubnak és elsősorban rájuk építették a csapatot. Engem egy évre kölcsön is adtak Nyíregyházára, ahol folyamatosan játszottam és bajnokságot is nyertünk az NB II. – ben. Az ETO azonban a kölcsön szerződés lejárta után sem számolt velem és ezért örömmel igazoltam Gyirmótra. Az elmúlt években többen jártuk be ezt az utat, és így érthetően szeretnénk is bizonyítani a volt csapatunk ellen.

Várhatóan a megszokottnál, sokkal több néző lesz az Alcufer Stadionban és az ETO csapatát, a szurkolóik is elkísérik. Azzal a harcos stílussal, ahogyan te futballozol, aligha leszel a kedvencük.

- Igen tudom, de én ennek ellenére nagyon örülök annak, hogy vélhetően sok néző előtt játszunk majd. Ez tehát nem fog zavarni, sőt engem inkább feldob az ilyen találkozók hangulata. A 2014 októberében lejátszott, győztes Magyar Kupa mérkőzésünk is ilyen volt és az egy örök emlék marad a számomra. Most is teljes erőmmel és tiszta szívvel fogok harcolni azért, hogy sikeresek legyünk. Amúgy is biztos vagyon abban, hogy ezen a találkozón, az akarati tényezők fognak dönteni. Így van ez a labdarúgó világ valamennyi városi derbijén, tehát ez alól, a mi győri rivalizálásunk sem lesz kivétel. Nagyon várom tehát ezt a találkozót és csak azért vagyon nagyon szomorú, hogy a volt csapattársam, az ETO csapatkapitánya, Nagy Ádám nem lehet köztünk.

Városi rangadóként beszélünk erről a találkozóról, pedig sajnos a két csapat jelenleg a bajnokság középmezőnyébe tartozik. Ilyen szempontból nézve, milyen jelentősége van ennek a találkozónak?

- A Gyirmót FC Győr szempontjából, pontosan ebből a szempontból van igazi súlya a vasárnapi mérkőzésnek. Eddig gyengébben teljesítettünk a bajnokságban, a kupában pedig nagyon nehéz ellenfél vár ránk szerdán. Kár lenne tehát tagadni, hogy kizárólag egy ETO elleni győzelemmel tudnánk megmenteni, ezt az őszi szezonunkat a bajnokságban. A vasárnapi siker pedig erőt, önbizalmat és hitet is adna nekünk, az MTK Budapest elleni Magyar Kupa találkozóra is.