CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR - GYIRMÓT FC GYŐR II. 2 - 0 (2 - 0)

2018-01-25 22:40:29


Nagy László vezetőedző értékelése:

- Egy olyan szerkezeti felállásban és taktikával játszottunk, amely hasonló az első csapatunkéhoz, hiszen velük szorosan fogunk együtt dolgozni a jövőben. Két hete gyakoroljuk már ezeket az elemeket és most egy gyakorló mérkőzésen is kipróbáltuk.
Az első félidőben, mérsékeltebb teljesítményt nyújtott a csapat, de a játékosok hozzáállásával így is elégedett voltam. Sok volt a technikai hibánk, de ez most érthető, mivel komoly munkában és terhelés alatt van a csapat. A mosonmagyaróvári ellenfelünk, az első félidőben egy vegyes, tehát első csapatos, utánpótlás és próbajátékkal játszott. A mérkőzés két gólja ekkor született, és nagyon sajnálom, hogy a második félidőben mi nem találtunk be, mert erre megvoltak a lehetőségeink. A második játékrészben ugyanis nagy fölényben játszottunk, mert a fiataljaink nagyon lelkesen és jó felfogásban játszottak. A gólképtelenségünk azonban most is folytatódott és ezért a támadások befejezésére, nagy hangsúlyt fogunk fektetni a jövőben.