KÉTSZERES CÍMVÉDŐKÉNT VESZÜNK RÉSZT AZ ISTRIA KUPÁN

2018-01-30 11:22:42


Az idei évben, már a hetedik alkalommal indulunk el a horvátországi, nemzetközi téli tornán. A tavalyi és tavalyelőtti évben sikerült megnyernünk ezt a hat csapat részvételével megrendezésre kerülő kupát. Az idén a "B" jelű csoportban, szerdán 11.00 órakor a házigazda NK Novigrad és csütörtökön tizenegy órakor, a bosnyák élvonalbeli FK Krupa lesz az ellenfelünk.


Ezen a tornán, hagyományosan két csoportba osztják a hat résztvevő csapatot. A rájátszásban pedig a csoportok második helyezettjei a 3. helyért, a csoport elsők pedig a tornagyőzelemért játszanak. A Gyirmót FC Győr, a "B" jelű csoportban szerepel és az NK Novigrad és a bosnyák FK Krupa ellen harcolhatja ki a döntőbe jutást. A "B" csoport mérkőzéseire Novigradban, a Laco Stadionban kerül sor, amely vasárnap a torna döntőjének helyszíne is lesz. Az "A" jelű csoport küzdelmeit pedig Isztriai félsziget, másik ismert üdülőhelyén Rovinj - ban, a Gradski Stadionban rendezik meg.


Érdekesnek és izgalmasnak ígérkezik a 8. alkalommal megrendezésre kerülő Isztriai téli torna, amelynek a következő csapatok voltak eddig a győztesei:  

2011 - HNK Rijeka (Horvátország)

2012 - Kecskeméti TE

2013 - WolfsbergerAC (Ausztria)

2014 - NK Novigrad (Horvátország)

2015 - Zrinjski Mostar (Bosznia - Hercegovina)

2016 - Gyirmót FC Győr

2017 - Gyirmót FC Győr

 

Istria Winter Cup döntő - 2016 február 16.

Gyirmót FC Győr - NK Novigrád  3 - 1  (1 - 0)

Cakarun öngól 28. perc, Simon Attila 53. perc, Bori Gábor 88. perc / Bjelanovic 63. perc

 

Istria Winter Cup döntő - 2017 február 17.

Gyirmót FC Győr - Siroki Brijeg (Bosznia - Hercegovina)  2 - 2  (1 - 1)

Tanchyk 41. perc, Novák 85. perc / Repic 15. perc, Bralic 90. perc

tizenegyesekkel 7 - 6

 

Az első ellenfelünket jól ismerjük, hiszen a rendezőnek számító NK Novigrad gárdájával már többször megmérkőztünk. Tavaly a csoportmérkőzések során találkoztunk és akkor gól nélküli döntetlen lett az eredmény. Három - egy arányban sikerült nyernünk ellenük, a 2016 - os döntőjében és az azt megelőző évben, 2 - 1 volt a végeredmény a javunkra egy csoportmérkőzésen. A házigazdák a horvát másodosztályú bajnokságban játszanak és egy nagyon rosszul sikerült fél szezon van mögöttük. Jelenleg az utolsó helyen állnak a tizenkét csapatos pontvadászatban és a hírek szerint, a télen nagyon megerősítették a csapatukat. A játékos keretüket, horvát, szerb és montenegrói játékosok alkotják, de mostani átigazolási szezonban már több mint tíz labdarúgót igazoltak. Zaine Pierre személyében, egy a karibi Saint Luciáról származó, válogatott középpályás és Aleksandr Smirnov személyében, egy gólerős orosz csatár is csatlakozott a csapathoz.

 

Ez a két csapat, hétfőn 16.00 órakor már lejátszotta a csoport első találkozóját:

NK Novigrad - FK Krupa  1 - 1  ( 1 - 1)    

 

"A" csoport: 

NK Rudar Velenje (Szlovénia)

HK Siroki Brijeg (Bosznia - Hercegovina)

Budafoki MTE

 

"B" csoport:

NK Novigrád (Horvátország)

FK Krupa (Bosznia - Hercegovina)

Gyirmót FC Győr

 

Amennyiben csak az osztályokat nézzük, akkor az "A" jelű csoport mezőnye erősebbnek mondható. Itt ugyanis egy bosnyák és egy szlovén első osztályú gárda szerepel és hozzájuk csatlakozott a Budafoki MTE gárdája. A HK Siroki Brijeg, a tíz csapatos bosnyák elit liga kétszeres bajnok és háromszoros kupa győztes csapata. Ők voltak az ellenfeleink a tavalyi döntőben, ahol 2 - 2 volt a végeredmény és végül büntetőkkel nyertük meg a kupát. Jelenleg a bajnokság negyedik helyen telelnek, tehát továbbra is a Premijer Liga legjobb csapatai közé tartoznak. Bosnyák és horvát labdarúgók alkotják a csapatukat, de van egy brazil légiósuk, a játékukat szervező középpályás, Wagner Lago Santos.  

A szlovén, NK Rudar Velenje szintén első osztályú gárda, hiszen tíz éve folyamatosan a tíz csapatos, szlovén PRVA Liga tagja. A lignit bányájáról híres Velenje város csapatának, az  eddigi legnagyobb futball sikere, egy 1997 - 1998 - as szlovén kupagyőzelem, A "Bányászok" tavaly a hetedik helyen végeztek, de az idén a negyedik pozícióból várják a bajnokságuk tavaszi szakaszát. A csapatban szlovén, horvát, szerb és észt labdarúgóik vannak, de van egy iraki védő játékosuk is.

A Budafoki MTE a harmadik magyar csapat, amely a Gyirmót FC Győr és a Kecskeméti TE után, részt vesz ezen a téli tornán. A budafoki piros - feketék, szintén a Merkantil Bank Ligában szerepelnek, tehát az egyik NB II - es ellenfelünk is ott lesz Horvátországban. Újoncok ebben az osztályban és jelenleg a 18. helyen állnak és így nagy csatában vannak a másodosztályú tagságuk megtartásáért. A bajnokság őszi szakaszában, Pölöskei Péternek a találkozó hajrájában szerzett góljával, 1 - 0 arányban legyőztek minket és azon a találkozón, Tóth Bálint irányította a csapatot. A bajnokságot azonban még Prukner Lászlóval kezdték, de erre a téli tornára már ismét egy új vezetőedzővel, Gálhidi Györggyel érkeztek. Az új mester, a Diósgyőri VTK és a Budapest Honvéd vezetőedzője volt az élvonalban és legutoljára a román harmadosztályú, Székelyudvarhely csapatát vezette.