GYIRMÓT FC GYŐR - SZOLNOKI MÁV FC 3 - 1

2018-02-08 10:53:53


Erre a felkészülési mérkőzésre az Alcufer Stadion műfüves pályáján került sor és a csapatunk a sötétkék
  felszerezésében, a vendégek pedig tiszta fehér mezben, nadrágban és sportszárban játszottak. 

5. perc: Egy lendületes támadás után szerzett vezetést a Gyirmót FC Győr a mérkőzés elején. Présinger vett át egy pontos keresztlabdát és a középbe érkező Pakut játszotta meg. A középpályásunk pedig megelőzte a kilépő Gazsi kapust és tizenkét méterről lőtt a kapu közepébe ( 1 - 0)

15. perc: A nagyon aktívan futballozó Présinger beadása után, Stieber András lövését blokkolták a szolnoki védők. A másik oldalon pedig, a jobb oldalon kilépő Tóth László lőtt fölé. Mozgalmasan kezdődött tehát ez a felkészülési mérkőzés, amelyen egy 3 - 4 - 3 - as taktikai felállásban kezdett a csapatunk.

25. perc: Egyértelműen többet kezdeményezünk és lényegesen többet is birtokoljuk a labdát. Különösen a széleken sikerül megbontani a szolnoki csapat védekezést, ahol Achim és Présinger nagyon hatékonyan futballozik. A támadásaink befejezései azonban nem eléggé pontosak. 

35. perc: Ismét egy jó Achim elfutás és beadás után Horváth Roland fejelt fölé. A Szolnoki MÁV FC pedig, két alkalommal Pantovic révén veszélyeztetett. Elsőként egy bal lábas lövése kerülte el fél méterrel a kapunk jobb alsó sarkát, utána pedig egy betörést követően, tíz méterről lót félmagasan Rusák kapujának bal oldala mellé. 

45. perc: A félidő hajrájában, Horváth Rolandnak volt még két ígéretes lehetősége., de neki nem sikerült a szolnoki kapuba találnia. Lázár Patriknak viszont igen, aki Présinger bal oldali szabadrúgása után, a hosszú oldalon érkezett és a laposan érkező labdát, tíz méterről, egyből az ellenkező sarokba bombázta (2 - 0).

46. perc: A szünetben egy helyen változtatott a csapatunk, mert Achim helyére Villám Balázs érkezett. A Szolnoki MÁV FC viszont nem cserélt és később kiderült, hogy a kezdő csapatuk játszotta is végig ezt a gyakorló találkozót.

55. perc: Továbbra is változatos volt a játék és gólhelyzeteket is sikerült kialakítani a csapatoknak. Ebben az időszakban kiegyenlítettebb volt a játék és a vendégek ismét a jól futballozó Pantovic révén kerültek gólveszélyes szituációba. Nálunk pedig ismét Horváth Roland került helyzetetekbe, aki előbb Villám Balázs beadása után, majd a szolnoki Balogh Miklós "passza" után szerezhetett volna gólt.

67. perc: A cserék után, a csapatunk ismét átvette a játék irányítását és több helyzetet dolgozott ki. Széles Imre bal oldali elfutása és beadása, valamint Czár Richárd távoli lövése után is nehezen mentettek a vendégek. A 67. percben azonban már nem tudták megakadályozni, hogy egy remek jobb oldali beadás után, Lengyel Dániel közelről a kapu bal oldalába fejelje a labdát (3 - 0) 

80. perc: Kiss Máté vállalkozott egy kapura lövésre és a 26 méterről leadott bombáját, csak szögletre tudta ütni Gazsi kapus. A szöglet után, Horváth Rolandot az utolsó pillanatban szerelték a védők. A szolnokiak pedig egy gyors Pantovic - Tóth - Jasarevic kontra után, az utóbbi révén szépíthettek volna, aki csak centikkel maradt la a középen ziccer helyzetben érkező labdáról. 

82. perc: Végül ez a szépítés, egy bal oldali szöglet után sikerült a a vendég csapatnak. A beívelést még sikerül igaz hárítanunk, de a kipattanó labdát ismét kapura rúgták a szolnokiak. Ez a lövés tulajdonképpen elakadt a középen álló Balogh Miklósban, aki azonban kapura fordult a labdával és 10 méterről a kapunk bal sarkába lőtt (3 - 1).  

90. perc: Az utolsó percek is eseménydús játékot hoztak és mindkt kapu előtt voltak veszélyes jelenetek. Az eredmény azonban már nem változott. 

Hannich Péter szakmai igazgató értékelése: 

- Nagyon örülök annak, hogy lejátszottuk ezt a felkészülési mérkőzést, amely jó iramú és hasznos találkozó volt. Nagyon hamar sikerült vezetést szereznünk és ezután, néhány nagyon rövid időszakot leszámítva, végig kontroll alatt tartottuk a játékot. Sokat kezdeményeztünk és így folyamatosan tudtunk kialakítani gólhelyzetek a szolnoki kapu előtt. Szép gólokat rúgtunk és a mai napon a játék felfogásunk is biztató volt.