VERESÉG AZ UTOLSÓ NBIII-AS BAJNOKIN

2018-06-04 10:48:26


Az összecsapás első említésre méltó eseménye egy kiállítás volt, a 34. percben Tiba Leventét küldte le a játékvezető, miután gólhelyzetben kilépő játékossal szemben szabálytalankodott. Az emberhátrány ellenére két perccel később megszerezte a vezetést a Gyirmót, Csongrádi egy védelmi bizonytalanságot kihasználva emelt a pápai kapuba 1-0. Szünet után tíz perc alatt két átlövésből fordított a Pápa, előbb Szabó Zsolt, majd Szedlacsek Balázs köszönt be. A 78. minutumban kilenc emberre fogyatkoztak a sárga-kékek, miután Kovács-Galavics megint egy kapura törő pápai labdarúgót szerelt szabálytalanul. A kettős emberelőnyt a 82. percben érvényesítették a vendégek, egy begyakorolt szögletvariáció végén Császár passzolt közelről a hálóba, kialakítva a 3-1-es végeredményt. A Perutz idei első idegenbeli sikerével megszerezte a hetedik helyet, Szabó Zsolt 20 lőtt találatának köszönhetően pedig a gólkirályi cím is Pápára került. A bajnokságot a Kaposvár nyerte.

Gyirmót FC Győr II - Perutz FC 1-3 (1-0)
Gsz.: Csongrádi ill. Szabó Zs., Szedlacsek, Császár

Marton Miklós: Nem játszottunk rosszul már az első játékrészben sem, igaz volt már ennél jobb félidőnk is. A folytatásra viszont úgy jöttünk ki, ahogy kellett, tudatos játékot láttam a fiúktól és kihasználva a kettős emberelőnyt magabiztos győzelmet arattunk. Igaz ránk a közmondás, miszerint jobb később, mint soha, az utolsó fordulóban végre megszakadt az idegenbeli pontnélküliségünk. Gratulálok a csapatnak a szezonhoz, Szabó Zsoltnak pedig a gólkirályi címhez. 

Gyirmót FC Győr II: Vass - Nagy B., Kovács-Galavics, Tiba, Szabó Á. (Orbán 59), Csongrádi, Tóth L. (Gál 50), Horváth R., Burányi, Bedi, Horváth D. (Éri 75)
vezetőedző: Nagy László. 

Perutz FC: Szigeti - Bohner, Császár, Kozma, Böröczky (Udvardi 85)- Somogyi, Baldauf, Horváth T. (Jurik 46), Farkas, Szabó Zs. - Szedlacsek (Iványi 67)
vezetőedző: Marton Miklós.