A mai napon klubunk 2+1 éves szerződést kötött Polgár Kristóffal. A 25 éves hátvéd a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián nevelkedett három éven keresztül, majd 18 évesen a Liverpool utánpótlás bázisára került. Angliában három éven keresztül játszott a vörösök korosztáályos csapataiban, majd onnan az akkor még NBI-ben szereplő Szombathelyi Haladás csapatához igazolt, ahol két év alatt 43 mérkőzésen lépett pályára. Kristóf 2018-ban igazolt a Miskolcra, ahol később csapatkapitányként volt meghatározó tagja a DVTK-nak és az eltelt évek alatt 60 élvonalbeli és 21 másodosztályú bajnokin, valamint 8 kupameccsen viselte a piros-fehér szerelést, és ez idő alatt összesen három gólt szerzett.

A labdarúgó gyirmóti pályafutásához sok sikert kívánunk!