Sporttörténeti siker: a gólkirály a tíz évvel ezelőtti bravúrról

A Gyirmót FC Győr történetének egyik  legnagyobb sikere 2016-ban a másodosztály megnyerése, és az ezzel együtt kiharcolt sporttörténelmi élvonalbeli szereplés volt. Hosszú évek kitartó munkája, rengeteg lemondás és közös áldozat kellett ahhoz, hogy a klub számára ebben azidényben minden a helyére kerüljön, és megszülessen ez a remek eredmény.

Ennek a felejthetetlen diadalnak idén ünnepeljük a jubileumi, 10. évfordulóját. A kerek évforduló apropóján cikksorozatot indítunk, amelyben felidézzük a bajnokcsapat történetét. A sorozatban megszólalnak az akkori játékosok is, akik személyes emlékeiken, élményeiken és gondolataikon keresztül hozzák közelebb az olvasókhoz ezt a különleges időszakot.

Cikksorozatunk első részében a bajnokcsapat gólkirálya, Simon Attila idézi fel a történelmi sikert. A rutinos támadó arról mesélt, hogyan élte meg a feljutást, miben volt különleges az együttes, valamint mit jelentett számára személyesen ez a pályafutását meghatározó eredmény. Emellett a jelenről is beszélt, elmondta véleményét a mostani csapat teljesítményéről és a klub jelenlegi helyzetéről.

– Egy nagyon erős közösség alakult ki akkor Gyirmóton, szakmailag és emberileg is kimagasló játékosok alkották a keretet – mondta Simon Attila. – Többen rendelkeztek élvonalbeli tapasztalattal, ami remekül kiegészült a fiatal, helyi kötődésű, ambiciózus futballistákkal. Már a szezon elején egyértelmű célként tűztük ki a feljutást, és ezt végig szem előtt tartottuk. Szinte az egész bajnokság során vezettük a tabellát, és végül nagyon magabiztosan sikerült kivívnunk a feljutást.

– Személy szerint is hatalmas dologként éltem meg ezt az időszakot. Az azt megelőző években, a csapat rendre küzdött a céljaiért, de ebben a szezonban valóban minden összeállt. A mai napig az egyik legnagyobb büszkeségem a pályafutásomban, hogy kapitányként és házi gólkirályként részese lehettem ennek a sikernek. Minden bajnoki cím megszerzése nagy teljesítmény, de az akkori NB II-t ilyen fölénnyel megnyerni, különösen komoly eredmény volt a játékosok és a szakmai stáb részéről.

– 2015 nyarán érkeztem a klubhoz, és már akkor érezhető volt, hogy komoly ambíciók vannak Gyirmóton. Én mindig szerettem a kihívásokat, így örömmel csatlakoztam ehhez a projekthez. A siker egyik kulcsa az volt, hogy mindenki pontosan tudta a feladatát, és maximális odaadással végezte a munkáját. Emellett kiváló közösség alakult ki az öltözőben, nagyon jó képességű játékosokkal. Ebben az időszakban készült el a stadion is, így a szakmai háttér és az infrastruktúra is adott volt ahhoz, hogy elérjük ezt a történelmi feljutást.

A jelenről szólva elmondta: figyelemmel kíséri a klub szereplését, és úgy látja, a mostani csapat magabiztos teljesítményt nyújt az NB III-ban.

– Véleményem szerint nem NB III-as kerettel rendelkezik a Gyirmót, és biztos vagyok benne, hogy sikerül kiharcolnia a feljutást. Az osztályozó még előttük állhat, de úgy gondolom, azt is magabiztosan tudják majd venni. Ha a többi csoportot is figyelembe vesszük, akkor is kiemelkedőnek tartom a csapatot. A Gyirmót II szereplését is követem, ők is veretlenül vezetik a bajnokságot, és éppen a korábbi csapatommal, a Mezőörssel harcolnak. Természetesen mindenkinek sok sikert kívánok!