– Egyértelmûen az akarati tényezõk döntöttek most a javunkra,mert ezekben múltuk felül most a Csornai SE gárdáját. Tudtuk, hogy mit jelentez a mérkõzés a számunkra, de ennek a terhét fel tudtuk dolgozni. Veszteni valónknem volt, hiszen a mérkõzés elõtt a Csornát tartották esélyesebbnek.Én azonban láttam a csapatomon, hogy mérkõzésrõl – mérkõzésre javul a játékbanés a hozzáállásban. Többször álltunk már közel a pontszerzéshez, sõt agyõzelemhez és nagyon örülök annak, hogy ez végre sikerült.

Nem volt könnyû mérkõzés, hiszen a mindent eldöntõ gól, azutolsó percekben született. Ilyen sok izgalomra és nagy küzdelemre lehetettszámítani?

– Mindkét csapat nyerni akart és ezért nagyon sokat is dolgozottezen a találkozón. Mi jobban kezdtünk és több helyzetünk volt a mérkõzéselején. Szinte kikényszerítettük a csornai védõk hibáját, amely után viszonylaghamar vezetést is szereztünk. Én pedig már ekkor érzetem, hogy a srácokelhiszik, hogy meg tudják nyerni a mérkõzést. A Csornai SE egyenlítése után,volt egy idõszak amikor nyomás alá helyezett bennünket a vendég csapat. Eznehéz idõszak volt, mert náluk olyan rutinos, tapasztal labdarúgók játszanak,akiknek kevés helyzet is elég egy gólhoz. A hajrá viszont ismét a miénk volt,mert a Csornai SE játékosai egy kicsit el is készültek az erejükkel és így a milelkesedésünk, meghozta a gyõzelmet jelentõ második találatot.      

Kik voltak azok, akik kiemelkedõen teljesítettek ezen abajnoki mérkõzésen?

– Elsõsorban a védelmünk tagjait szeretném kiemelni, mertebben a csapatrészben minden játékosunk átlagon felül teljesített. Széles Imrenagyon kellemes meglepetést okozott nekem azzal, ahogy megoldotta bal oldalivédõ szerepkört. Tiba Levente pedig mától már az elsõ csapat keretével készül,ami komoly elismerés a fiatal belsõ védõ számára. A középpályások közül anagyon éretten játszó Varga Pétert és a hihetetlenül sokat dolgozó, CsongrádiMárkot szeretném kiemelni. A dicséret azonban, Vörösbaranyi Armandnak is jár,akinek eleinte nem ment igazán a játék és rengeteg rúgást és ütést is kapott.Már mindene fájt vagy vérzett, de az utolsó erejét is összeszedve, mégis döntõgólt rúgott.

A csapat elmozdult az utolsó helyrõl, de a bent maradáshozmég nagyon sok hasonló gyõzelemre lesz szüksége.

– Meg kell elõznünk három, de ez én véleményem szerint inkábbnégy csapatot a bajnokságban ahhoz, hogy a következõ évben is harmadosztályúlegyen a csapatunk. Tudjuk, hogy ehhez egy nagyon erõs téli felkészülés kell ésezért ennek a edzéstervén már most dolgozunk. A Csornai SE elleni siker pedig azértvolt fontos, mert megmutatta, hogy képes is lehet erre a csapat. Most sikerültkét gólt rúgnunk és ez mindjárt gyõzelmet ért, pedig az eredetileg a kezdõcsapatunkba tervezett támadóink, Farkas Zoltán és Fekete Tamás most az elsõcsapatunk keretében voltak.

Még van két forduló az idén és a Gyirmót FC Gyõr másodikcsapata ezeken, idegenben játszik a Pápai Perutz FC és az Érdi VSE ellen. Milyenesélyeink vannak ezeken a találkozókon?

– A Pápai Perutz FC csapata az elmúlt nyolc fordulóbanveretlen maradt, sõt hétszer gyõzni is tudott. Ezzel a nagy sorozattal pedigmár a bajnokság negyedik helyére jöttek fel, Az Érdi VSE pedig a bajnokságunkegyik esélyese, nagy harcban a Kaposvári Rákóczival és az FC Ajkával. Õksincsenek tehát olyan helyzetben, hogy sokat hibázzanak a bajnokságban. Kétnagyon nehéz mérkõzésünk van tehát és reálisan nézve, nincs is sok esélyünk. Azelõzetes esélyekkel tehát nem szabad foglalkoznunk és inkább arra kelltörekednünk, hogy tisztességesen helyt álljunk.