Elsõ ilyen labdarúgó Regedei Csaba, aki 3 éves megállapodást kötött klubunkkal.
A 29 éves labdarúgó gyõri nevelés, és legutóbb a PMFC gárdájában töltött 3 évet, de az ETO-n kívül játszott az Újpestben is, és több mint ötvenszeres korosztályos, valamint kétszeres “A” válogatottnak is mondhatja magát.
A játékos gyirmóti pályafutásához nagyon sok sikert, és jó egészséget kívánunk
Részletek:
Névjegy:
Név: Regedei Csaba
Születési idõ: 1983.01.16.
NB.I.-es mérkõzés/gól: 145/3
Válogatott mérkõzés/gól: 2/-
Csapatai:
Oroszlányi Bányász (1995-1996 õsz),
Gyõri ETO FC (1997 tavasz-2006 õsz),
REAC (2007 tavasz),
Újpest FC (2007-08),
FK DAC 1904 (szlovák, 2008-09),
Pécsi MFC (2009- )
Kiemelkedõ eredménye:
2-szeres Magyar Bajnoki 4. helyezett (2000-01, 2007-08)
A labdarúgóval 2011 tavaszán a “cimpa.hu” internetes oldal készített interjút, melyet itt olvashatnak:
Regedei Csaba – a gyõri kötõdésû labdarúgó jelenleg a PMFC sikeréért hajt
Férfi labdarúgás
Regedei Csaba a jelenlegi magyar másodosztályú labdarúgó bajnokság egyik legrutinosabb, legkiválóbb játékosa. Közel 50 alkalommal szerepelt különbözõ korosztályos válogatott csapatokban, ahol többször a kapitányi karszalaggal a kezén futott ki a pályára. Késõbbi pályafutása során megfordult több NB.I.-es csapatnál, futballozott Szlovákiában és 2-szer szerepelt a felnõtt nemzeti válogatottban.
Regedei Csabával egyik edzés után a PMFC klubházában beszélgettem, ahol megtudtam pályafutásának minden részletét, jövõbeli terveit, illetve azt, hogy melyik az a labdarúgó, akire példaképként tekint.
Hol és mikor kezdtél el futballozni és miért választottad ezt a szép sportot?
– Igazából, abban az idõben a lakhelyemen más szórakozási lehetõség nem volt számomra, illetve már akkor is a foci volt a mindenem. A szüleim eleinte nem rajongtak az ötletért, sõt kimondottan tiltották számomra a futballt, ezért több sportággal is próbálkoztam, például küzdõsportokkal, kosárlabdával, de azok nem igazán kötöttek le. Anyuék eleinte nem is tudták, hogy látogatom az oroszlányi csapat edzéseit, de késõbb, amikor azt látták, hogy a foci a mindenem, akkor jóváhagyták a dolgot és nagyon sokat segítettek abban, hogy én futballista lehessek. Végül 1995-ben lettem az Oroszlányi Bányász igazolt játékosa.
Nem sokkal késõbb a Gyõri ETO csapatához igazoltál. Hogyan kerültél a Gyõr utánpótlás bázisára?
– Az úgy kezdõdött, hogy Oroszlányból bekerültem a megyei válogatottba, ahol játszottam néhány mérkõzést és onnan, következõ lépésként, meghívót kaptam a magyar korosztályos válogatottba. Abban az idõben több hazai klub is felfigyelt rám, például az MTK, a BVSC, a Kispest, az Újpest és az ETO. Édesanyámék semmiképpen sem szerették volna, hogy Pestre kerüljek, ezért a gyõri csapatra esett a választás.
Hogy érezted magad Gyõrben?
– Utólag azt mondom, hogy jó döntés volt az ETO-hoz igazolni, hiszen az iskolai osztályfõnököm volt egyben az edzõm is. A nyolcadik osztályt már ott fejeztem be és nagyon jól éreztem magamat Gyõrben.
Milyen volt akkoriban a Gyõri ETO utánpótlás nevelése?
– Az U17-es korosztályig nagyon jók voltunk, hiszen mindig a dobogón végeztünk a kiemelt országos bajnokságban.
2000 õszén mutatkoztál be az NB.I.-ben. Milyen emlékeket õrzöl a debütálásról?
– Garami Józsi bácsi volt az edzõnk és igazából a mester bedobott a mélyvízbe, hiszen az ifibõl kerültem fel a felnõtt kerethez, majd nem sokkal késõbb már be is mutatkoztam az NB.I.-ben. Dunaújvárosban debütáltam az élvonalban, ahol 2-1-re elveszítettük a Dunaferr elleni találkozót, de jól ment a játék, a Józsi bácsi is meg volt velem elégedve és a tévériporter, Knézy Jenõ is megdicsért.
Hogyan foglalnád össze a Gyõri ETO felnõtt csapatánál eltöltött hat esztendõt?
– A gyõri évek az eredmények szempontjából, változatosak voltak. Volt, hogy éppen csak lemaradtunk a dobogóról és olyan is volt, hogy majdnem kiestünk az elsõ osztályból. Az ott eltöltött évek alatt lett belõlem stabil NB.I.-es labdarúgó és az utánpótlás válogatottban is állandó játéklehetõséget kaptam.
A sokszoros utánpótlás válogatottság mellett, 2-szer a felnõtt válogatottnak is tagja voltál. Mikor és hol mutatkoztál be a magyar nemzeti csapatban?
– Az úgy történt, hogy Fehérváron játszottunk bajnoki mérkõzést és a szövetségi kapitány, a Lothar Matthäus a helyszínen tekintette meg a találkozót. Azon a mérkõzésen nagyon jól ment a játék, védekezõ középpályást játszottam és gondolom, hogy a játékom elnyerte a Lothar tetszését, hiszen a mérkõzés után meghívót kaptam az amerikai túrára készülõ válogatott keretbe, ahol velem együtt több fiatal játékos is lehetõséget kapott a bemutatkozásra. A nemzeti tizenegyben Mexikó elleni mérkõzésen, csereként debütáltam. A találkozó nagyon pozitív élmény volt, hiszen 40 ezer nézõ elõtt játszani a válogatott csapat tagjaként, csodálatos érzés volt a számomra. Már azért a pillanatért érdemes volt elkezdenem futballozni, hiszen a nemzeti csapatban szerepelni és címeres mezben a magyar himnuszt hallgatni igazán felemelõ, pénzel megfizethetetlen érzés. Sokat dolgoztam azért, hogy egyszer válogatott labdarúgó lehessek, és nagy büszkeséggel tölt el, hogy ez sikerült.
Visszatérve a klubfutballra. Mi késztetett arra, hogy 2007 év elején Gyõrbõl – ahol elmondásod szerint jól érezted magad – a REAC csapatához igazolj?
– Az, hogy én Gyõrbõl a REAC-hoz kerültem, az egy vészmegoldás volt. A történet a következõ: Nem sokkal a szerzõdésem lejárta elõtt 5 éves szerzõdéshosszabbítást ajánlott fel számomra az ETO, én viszont csak 3 évre szerettem volna aláírni és mivel ebben az egy pontban nem tudtunk megegyezni a vezetõséggel, így váltanom kellett. Szerettem volna kipróbálni magamat külföldön. Voltam is két csapatnál. Az osztrák GAK-nál sikerült a próbajáték, de a menedzserem tájékoztatott, hogy csõdeljárás van a klub ellen, így hát oda nem írtam alá. Néhány nap múlva Oroszországban próbálkoztam, a Vlagyikavkaz együttesénél, ahol nem sikerült a próbajáték, így viszont már majdnem kicsúsztam az átigazolási idõbõl és úgy gondoltam, hogy átmenetileg a REAC tökéletes lesz a számomra. Az volt a fontos, hogy ne maradjak csapat nélkül, és hogy valahol végigjátszhassam a tavaszi szezont.
2007 nyarán Újpestre szerzõdtél, ahol egy szezont játszottál. Hogyan telt számodra a liláknál eltöltött egy év?
– Urbányi István volt akkor az Újpest edzõje, õ keresett meg azzal, hogy szeretné, ha Újpestre szerzõdnék, ami meg is történt. Az Újpesten eltöltött szezonom kicsit vegyesre sikerült, az elején jól kezdtünk, minden rendben volt, de sajnos egy ligakupa mérkõzésen megsérültem, elszakadt a combizmom és ez 5 hónapos kihagyást jelentett a számomra. A tavaszi szezonban tértem vissza a pályára, jól ment a játék, de összességében nem értük el a kitûzött célt, hiszen a záró fordulóban lecsúsztunk a dobogóról és végül „csak” a negyedik helyet szereztük meg a bajnokságban. Ez óriási változásokat hozott, hiszen az Újpestnél eredménykényszer volt, így már elõre lehetett tudni, hogy változások lesznek mind a játékoskeretben, mind pedig a vezetõségben. Én is az áldozata lettem a balul sikerült szezonnak. Összességében jól éreztem magam Újpesten és úgy gondolom, nagy lehetõség volt számomra, hogy ott futballozhattam, de sajnos nem sikerült megragadnom a Megyeri úton.
Ezek után meg sem álltál a szlovák DAC csapatáig. Miért pont a szlovák klubot választottad és hogy érezted magad az északi szomszédjainknál?
– Ugye az elõbb említettem, hogy már korábban szerettem volna kipróbálni magamat külföldön. A megkeresés úgy jött, hogy az osztrák GAK – ahol korábban megfeleltem a próbajátékon – menedzsere lett a Dunaszerdahely elnöke. Tehát a szlovák elsõ osztályról volt szó és az elnök úr azzal keresett meg, hogy szeretné, ha a csapatához igazolnék. Elõször nem igazán volt kedvem kimenni, hiszen itthonról több csapat is megkeresett, többek között a Honvéd, a Diósgyõr és a Haladás. Végül, azért választottam Szlovákiát, mert anyagilag nagyon jó ajánlatot kaptam, illetve sokkal jobb feltételeket biztosítottak számomra, mint itthon. Utólag azt mondom, hogy életem egyik legjobb döntését hoztam meg, amikor aláírtam a DAC-hoz és Szlovákiába igazoltam. A kint eltöltött egy évrõl, csak pozitívan tudok nyilatkozni. Hihetetlen, hogy milyen futballszeretet övezte azt a csapatot, minden hazai meccsen 8-10 ezer ember, egy nívósabb csapat érkezése esetén pedig 15-16 ezer ember foglalt helyet a lelátón. Még idegenbe is 2-3 ezer szurkoló kísért el minket. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elején elég jól elkaptam a fonalat. Az elsõ két mérkõzésen sikerült betalálnom a kapuba, így hamar elfogadtak a szurkolók, a jó játékom pedig szezon végéig tartott és abban a közegben igazi futballistának érezhette magát az ember.
Egy éves szlovákiai kitérõ után meglepetésre hazatértél és elfogadtad a PMFC ajánlatát. Miért?
– Említettem, hogy anyagi oldalai voltak annak, hogy Dunaszerdahelyre igazoltam, hát végül anyagi okok miatt is jöttem onnan el, hiszen az utolsó hat hónapban nem kaptam fizetést, így nem hosszabbítottam meg a szerzõdésemet. Hogy miért éppen a PMFC-t választottam? Voltak ajánlataim az elsõ osztályból is, de azt gondoltam, hogy inkább megyek egy, a másodosztályban komoly célokért küzdõ csapatba, mint egy elsõ osztályú középmezõnybeli klubhoz, ahol nincsenek komoly célok, hiszen jó néhány csapatnál a lét a cél.
A 2009-10-es bajnokság, nem az elvárásoknak megfelelõen alakult a PMFC számára. Mi a véleményed arról az idényrõl?
– Az elõzõ szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Emlékszem, nagy reményekkel vágtunk neki a dolgoknak, az gondolom, hogy a 2009-10-es bajnokság õszi mérkõzéseit, illetve a rangadókat, nagyon elrontottuk, tavasszal pedig sokszor csak döntetlent játszottunk és ez vezetett a gyengébb szerepléshez.
Miként értékelnéd a jelenleg is zajló bajnoki idényt?
– A szezonnak úgy vágtunk neki az õsszel, hogy idén fel kell jutnunk az élvonalba. Ennek ellenére számunkra nem a legkedvezõbben indult a bajnokság, hiszen az elsõ fordulóban vereséget szenvedtünk Tatabányán. Késõbb fokozatosan felvettük a ritmust és véleményem szerint az õsz folyamán jól futballoztunk. Én úgy gondolom, hogy a számomra nagyon jól sikerült ez az idény, attól függetlenül, hogy egy sérülés miatt megoperálták a lábam, így az õszi szezon végét és a tavaszi elejét ki kellett hagynom. Én azon voltam, hogy minél elõbb visszatérhessek a pályára, így néhány héttel a mûtét után, már rehabilitációs munkát végeztem, amelynek pozitív értelemben meg is lett az eredménye, hiszen az elõre jósolt 5-6 hónapos kihagyás helyett 4 hónap után már pályára is léphettem bajnoki mérkõzésen. Örülök annak, hogy visszatérésem a csapatba zökkenõmentesre sikeredett és úgy gondolom, hogy az elmúlt fordulókban már hasznára voltam a csapatnak.
Céljaid a közeljövõre nézve?
– Megszerezni a bajnoki címet! Bízom benne, hogy sikerülni fog a feljutás, mert én azt gondolom, hogy ez a város megérdemli azt, hogy elsõ osztályú labdarúgócsapata legyen. Az elkövetkezõ fordulókban azért játszunk, hogy ez megvalósuljon.
Utolsó kérdésem: Van-e illetve vannak, voltak-e példaképeid, kedvenceid?
– Példaképem mindig is ugyanaz a személy volt. Számomra Steven Gerrard volt a király. Hihetetlen, hogy micsoda vezér a pályán, ez az, ami még mindig magával ragad, rajta kívül nincs más kedvenc. A jó focit természetesen szeretem, mint például a Barcelona, ahogy játszik az elmúlt években. Azért azt még megemlíteném, hogy a Gyõr mindig is a szívem csücske marad, hiszen 10 évet töltöttem el ott.
Sok sikert kívánok a közeli célok megvalósításához!
– Köszönöm szépen.