MERKANTIL BANK LIGA 4. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Gyirmót FC Győr

      1-1 (0–1)

Játékvezető: Farkas Tibor (Sinkovicz Dániel, Szalai Dániel)

Szeged: Molnár F. – Könczey, Szilágyi, Tóth B., Gera N. – Gajdos (Óvári 63), Nyári P., Bíró B. (Daru 90), Prosser – Borvető (Palincsár 63), Magyar Zs. (Radics M. 76)

Vezetőedző: Stevanovic Aleksandar

Gyirmót: Hásfalvi – Polgár 71, Hudák, Csörgő, Jova – Kovács M., Szőke – Soltész, Madarász (Kovács D. 57), Takács R. (Medgyes  57) – Adamcsek (Pethő 66)

Vezetőedző: Csizmadia Csaba

Gólszerző: Hudák (0-1) a 4., Bíró B. (1-1) a 73. percben

Gól: Takács R. jobb oldali szöglete után a rövidsaroknál lendületből érkező Hudák 6 méterről a kapu bal oldalába fejelt (0-1).

73. perc: Prosser játszotta tisztára magát a jobb oldalon, majd pontosan centerezett középre, az érkező Bíró B. pedig 4 méterről

Annak ellenére, hogy még a pontvadászat elején tartunk, nem dicsekedhettünk az elmúlt három forduló eredmény sorával, így mindenképpen az első győzelem reményében lépett pályára együttesünk a Tisza-parti Szent Gellért Fórumban.

A korábbi napsütéses időt követően szinte a kezdősípszóra hatalmas esőzés vette kezdetét Szegeden, ami a felázott talaj miatt megnehezítette a játékosok dolgát.

Álomszerűen kezdődött a meccs a csapatunk számára, hiszen már az első percekben Hudák Dávid fejese révén megszereztük a vezetést. Ahogyan ilyenkor általában lenni szokott, a hazaiak fokozatosan mezőnyfölénybe kerültek, míg a mieink megszállva saját térfelüket, az eredmény tartása mellett a kontratámadásokra fektették a hangsúlyt, amelyekben rendre meg is volt a veszély. Bő negyedórai játék után Magyar Zsolt veszélyeztetett a jobb oldalról, de bal lábas csavarása után Hársfalvi András bizonyította klasszisát. A játékrész folytatásában is taktikusan és fegyelmezetten játszott kék-sárga együttesünk, de újabb gól már nem született.

Szünet után is folyamatos volt az égi áldás, de ennek ellenére helyenként pörgős és küzdelmes volt a játék, amin belül számunkra a fő cél, masszív védekezés mellett az állás mindenféleképpen történő megtartása továbbra is maradt. Az idő múlásával fokozatosan nőtt a hazaiak labdabirtoklási fölénye, de szerencsére mindez sokáig meddőnek bizonyult. Sajnos azonban a nyomás felőrölte védőink figyelmét, így egy meg nem ítélt szabálytalanság után Bíró Bence révén egyenlített a hazai gárda.

Az utolsó negyedórában a gyirmóti Radics Márton is pályára lépet a hazaiaknál, amikor az addig szakadó eső is alábbhagyott. A záró percek számunkra óriási lehetőséggel kezdődtek, amikor egy bal oldali szöglet után Hudák Dávid óriási helyzetből a kapu mellé fejelt.

Az előző forduló hazai meccséhez hasonlóan egy villámgóllal idegenben is vezetni tudtunk, de sajnos ismét nem tudtuk megtartani az előnyt, így ismét meg kellett elégednünk a döntetlennel.

Stevanovic Aleksandar: A pontok itthon tartása volt a célunk, de egy könnyű vendéggóllal nehézzé tettük a találkozót. Szünet után uraltuk a mezőnyt, de egy fantasztikus kapusteljesítmény megfosztott minket a győzelemtől. Ilyen a futball, néha ad, néha elvesz.

Csizmadia Csaba: Az első mérkőzésünk a négy fordulóból, amikor nem birtokoltuk többet a labdát ellenfelünknél. Egy begyakorolt pontrúgásból megszereztük a vezetést, de utána is mertünk játszani, voltak szép akcióink. Főleg a szünet után ránk jött a Szeged, ennek ellenére bíztam a győzelemben, de sajnos nem jött össze. Ha nem lettek volna a korábban elhullajtott pontjaink, akkor elégedett lennék, így azonban az igazságos döntetlennel sem vagyok az.