A továbbra is veretlen, sőt pontot sem veszítő Gyirmót FC Győr II, szombaton 17 órakor lép pályára a vármegyei I. osztályban,  az Üstökös FC Bácsa csapatát fogadva, az Alcufer stadionban. (Szerettünk volna más időpontban játszani, de ehhez ellenfelünk sajnos, nem járult hozzá!)

Együttesünk legutóbb Győrújbaráton lépett pályára nem a legideálisabb körülmények között, egy kifejezetten harcias ellenféllel szemben, amely alaposan megnehezítette a dolgunkat. Bár már háromgólos előnyben is voltunk, a mérkőzés vége izgalmasan alakult, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.

A hétvégi mérkőzésünk is pikánsnak ígérkezik, az Üstökös FC együttese a tabella 4. helyét foglalja el, legutóbbi októberi bácsai mérkőzésünk, pedig az egyik legnehezebbnek bizonyult a szezonban. Természetesen a cél ezúttal sem változik, csapatunk nyerni akar, és megőrizni helyét a táblázat élén.