Szombaton 16.30-tól a Mezőörsör fogadja a Gyirmót FC Győr II. A találkozó előtt Koltai Tamás edző, valamint Priskin Tamás és Albrecht Áron beszélt a felkészülésről és a várakozásairól.
Koltai Tamás szerint a csapat elvégezte a tervezett munkát, és készen áll a kihívásra.
„Jó mérkőzést várok. A labdabirtoklással és a labdaszerzéssel kapcsolatos feladatokat is elvégeztük a héten. A csapat nagyon koncentrált, és ezt a pályán is szeretném viszontlátni. Tudjuk, hogy jó ellenfél érkezik hozzánk, de mindent megteszünk azért, hogy itthon tartsuk a három pontot” – mondta vezetőedzőnk.
Priskin Tamás is kiemelt mérkőzésre számít. Úgy véli, két erős csapat találkozása jó futballt ígér, és bízik abban, hogy az előző szezon hazai mérkőzéséhez hasonlóan ezúttal is mi örülhetünk a lefújás után.
„Megyei szinten két nagyon jó csapat találkozik, így biztos vagyok benne, hogy jó mérkőzést játszunk. Tavaly hazai pályán sikerült legyőznünk a Mezőörsöt, idegenben viszont nem. Bízom benne, hogy szombaton ismét győztesen hagyjuk el a pályát” – fogalmazott.
Albrecht Áron elmondta, hogy a csapat a megszokott alapossággal készült, a Mezőörs erős játékosai miatt pedig az egyéni feladatokra is külön figyelmet fordítottak.
„Csapatszinten ugyanúgy készültünk, mint bármelyik másik mérkőzésre, de az ellenfél egyéni erősségeire is fel kellett készülnünk. Ebben a stáb sokat segített, így úgy érzem, megfelelően várjuk a hétvégét” – mondta játékosunk.
Gyirmót FC Győr II. – Mezőörs KSE
Szeptember 26., szombat, 16.30
A szurkolók számára a parkoló felőli lelátó lesz nyitva: a hazai drukkerek az 1-es, a vendégek a 17-es lelátón foglalhatnak helyet. Jegyet minden szurkoló a hazai parkolóban elhelyezett kék konténernél válthat; a pénztár 15.30-kor nyit.
