Vitnyéd SE – Gyirmót FC Győr II 1-6 (1-2)
Vitnyéd, Vitnyédi SE Sporttelep. Győr-Moson-Sopron megyei I. osztály, 10. forduló. V.: Szabó Botond.
Vitnyéd: Kiss B. – Ladjánszki, Szalai Attila (Halász), Kopp (Németh B.), Kiss B., Varga G. (Zombó), Horváth V., Bognár-Barzsó, Halász M., Márton (Szalai András), Kovács A., Gönye.
Edző: Torma Tamás.
Gyirmót II: Kecskés – Virág Z. (Neskov O.), Albrecht, Kun-Putics (Árpási B.), Szegi – Szecsődi B., Kalmár, Kövi (Szecsődi M.) – Kern (Péntek), Priskin, Neskov M. (Árpási K.).
Edző: Koltai Tamás.
Gsz.: Kovács Alex, ill. Kalmár, Szegi, Árpási K., Péntek (3).
Magabiztos győzelmet aratott második csapatunk szombaton Vitnyéden. Igaz a vezetést a hazaiak szerezték meg az első félidő elején, még a játékrész során megfordítottuk a találkozót, a második negyvenöt percben pedig sikerült nagyobb különbséget kialakítani. Óriási öröm, hogy a mérkőzés 73. percében csereként beállt utánpótlás játékosunk, Péntek Ádám ilyen rövid idő alatt mesterhármast szerzett.
Koltai Tamás: – A hazaiak zárt védekezését folyamatosan meg tudtuk bontani, de csak a második félidő második felében tudtuk ezeket a helyzeteket gólokra váltani. Külön öröm, hogy utánpótlás játékosunk, Péntek Ádám csereként beállva szerzett mesterhármast. Gratulálunk neki és az egész csapatnak!
