A házigazda együttes jól szerepel az idei bajnokságban, hiszen 4 mérkõzésbõl 2 gyõzelmet arattak eddig (hazai környezetben 2-0-ra verték a Budaörsöt, illetve 3-1-re nyertek Szigetszentmiklóson), 1-szer végeztek döntetlenre (Tatabánya – ETO II. 3-3), egy ízben pedig vereséget szenvedtek, mégpedig Gyõrben, a Veszprém aratott 2-0-ás gyõzelmet felettük. Talán ez utóbbi eredmény lóg ki a sorból, de mentségükre szolgál, hogy hosszú, 16 órás zágrábi utazást követõen játszottak, így ez okozta a fásultságot a társaságban.

NB I-es gárda második számú csapatáról lévén szó valamelyest bizonytalan, hogy mely játékosok alkotják majd hétvégi ellenfelünk keretét. Azt is megtapasztaltuk már, hogy nem minden esetben segítség az ismertebb, nagyobb játéktudású visszajátszók személye, sokszor az egységesebb, fiatalok alkotta, összeszokottabb csapat az eredményesebb.

2008/2009

Kozármisleny – Gyõri ETO II. 1-3 Gólszerzõk: Nagy K. ill. Csermelyi, Cseri, Berde
Gyõri ETO II. – Kozármisleny 1-1 Gólszerzõk: Klement ill. Leitold öngól

2009/2010

Kozármisleny – Gyõri ETO II. 1-1 Gólszerzõk: Bartha ill. Kiss Sz.
Gyõri ETO II. – Kozármisleny 1-1 Gólszerzõk: Dudás ill. Tóth Z.

Csapatunk a múlt hétvégén megszerezte elsõ gyõzelmét, amely az akarat, a lelkesedés és a jól megválasztott taktika eredménye volt. Elmondhatjuk, hogy edzõk, játékosok egyaránt elégedettek lehetnek, hiszen amíg az elõbbiek jól térképezték fel az ellenfelet és jól találták ki a gyõzelemhez vezetõ stratégiát, addig a játékosok jól hajtották végre az edzõi utasításokat és igazi team munka eredményeként gyõzelmet arattak.

Ez a gyõzelem remélhetõleg elindítja felfele a csapatot, még akkor is, ha hétvégén kimondottan nehéz mérkõzés vár ránk a kiválóan szereplõ Gyõr II. otthonában.

A magunk mögött hagyott, illetve a következõ mérkõzésrõl ezúttal Tóth Zoltánnal beszélgettünk.

Együttesünk a hétvégén megszerezte elsõ gyõzelmét, milyen volt ennek a fogadtatása csapaton belül? Miképp élted meg te?

A Barcs elleni gyõzelemnek mindenképpen pozitív hatása volt a csapatra. Kicsit felszabadultak a gátlások, jobb hangulatban telnek most az edzések. Személy szerint nekem is jobb volt a játékom. A korábbi sérülésem ráment az elsõ 3 fordulóra, ennyi idõ kellet, hogy utolérjem magam. Bízom benne, hogy saját játékom hétrõl hétre jobb lesz és egyre jobban tudom segíteni a csapatot.

A meccsen gólpasszt adtál, így aktív részese voltál a sikernek. Hogy látod minek köszönhettük a hétvégi gyõzelmet?

Mindenképpen annak, hogy küzdöttünk egymásért. Szurkolói szempontból nem volt egy látványos, jó mérkõzés, viszont nekünk most ezt kellett játszanunk, hiszen a legfontosabb a gyõzelem megszerzése volt. Mindenféleképpen nyernünk kellett, a gyõzelem kulcsa pedig abban rejlett, hogy kisegítettük egymást a pályán belül és a sikerért mindent megtettünk.

Mire számítasz a hétvégén a Gyõr II otthonában? Eddig még nem sikerült gyõznünk Gyõrben.

Minden sorozat megszakad egyszer, reméljük, hogy ez most következik be Gyõrben és nyerni tudunk. Bízom benne, hogy a hétvégi gyõzelmünkkel elindultunk felfele és jó lenne, ha teljesítményünk a bajnokság végéig felfelé ívelõ lenne. Célunk nem lehet más, mint minél több mérkõzést megnyerni.

Mit vársz magadtól?

Jó lenne, ha gólt tudnék szerezni, de ha ez nem jön össze, akkor legalább egy gólpasszal szeretném segíteni a társakat.


A gyõri szakvezetõ, Klement István is készségesen válaszolt honlapunk kérdéseire.

Mondhatjuk-e azt, hogy a Gyõr II. kiválóan szerepel az idei bajnokságban és a 4 eddigi mérkõzésbõl 3-szor jó eredményt értek el?

Azt hiszem, hogy igen, kijelenthetjük ezt. Az elveszített Veszprém elleni mérkõzés is érthetõ okokból következett be, hiszen az elsõ csapat akkor játszott Zágrábban és jutalmul mi is kiutaztuk, így egy 16 órás buszozással a hátunk mögött játszottunk a hétvégén.

A hétvégi TV-s meccsen döntetlent értek el Tatabányán, egy jó iramú, színvonalas, gólokban gazdag találkozón. Tatabányán mindenképpen jó eredmény számít a pontszerzés.

Én is így gondolom, bár azt most le kell szögezni, hogy Tatabányán a visszajátszóink sokat tettek hozzá, részben nekik is köszönhetõ, hogy így alakult a mérkõzés. Nálunk az eredmény szempontjából kérdés és rizikó is egyben, hogy kik játszanak vissza.

Az elsõ csapat pénteken játszik a Debrecennel, így ezúttal is várható egy-két erõsítés, visszajátszó.

Akkor szoktunk jobban járni, ha csak egy-kettõrõl van szó. Úgy gondolom, hogy most visszaállunk ebbe a mederbe, mert az elsõ csapatnak a saját ritmusára, saját meccseire kell koncentrálnia. Maximum olyanok jöhetnek szóba, akik nincsenek keretben, de szükségük van a tétmérkõzésre. Nyilván õk nem képviselnek ugyanolyan játékerõt, mint amikor olyanok játszottak vissza, amikor nem volt NB I-es forduló.

Milyen mérkõzésre van kilátás a Kozármisleny ellen? Mire számít a hétvégén?

Alapvetõen mindig színvonalas mérkõzésben gondolkodom. Nem téveszt meg minket, hogy a Kozármisleny nem kezdte jól a bajnokságot, ismerem az együttest, tudom, hogy jól erõsítettek, elõbb-utóbb összeáll a csapat, ezt mutatja a Barcs elleni gyõzelmük is. Nekünk az a jó, ha erõs az ellenfél és színvonalas a mérkõzés, hiszen a fiatalokat így tudjuk felkészíteni a további feladatokra.

 

Márton Gábor, a kozármislenyi vezetõedzõ így tekint a hétvége elé.

Barcs elleni gyõzelmünkkel lélegzetvételhez jutottunk, de egy újabb nehéz mérkõzés következik, ezúttal Gyõrben. Mire számítasz? Mire lehet képes a csapat?

A Barcs elleni gyõzelem nagyon fontos volt a csapat pszichéjét tekintve, de igazából egy meccs volt a sok közül és máris jön az újabb megmérettetés, így nem lehet a Barcs elleni gyõzelem dicsfényében fürdeni. Minden mérkõzés más így a vasárnapi is egy teljesen új találkozó lesz. A Gyõr II. ellen bízom benne, hogy hasonló lesz a hozzáállásunk, mint a Barcs ellen, bizakodom, hogy a játékunk is most már javulni fog. Kérdéses, hogy az NB I-es keretbõl kik lesznek, akik visszajátszanak. De nem is ez a kulcskérdés, hanem sokkal inkább a saját csapatunk játékával szeretnék foglalkozni. Úgy gondolom, ha megfelelõ lesz a hozzáállásunk, ha bátrak leszünk akkor képesek leszünk arra, hogy sikert érjünk el.

Említetted a visszajátszókat. NB I-es együttes 2. számú csapatáról van szó, mennyire nehéz meg az ilyen ellenfelek feltérképezése, ahol változó a keret?

A TV-s Tatabánya elleni mérkõzés egy jó alap volt a feltérképezésükre. A visszajátszók személyétõl függetlenül várhatóan hasonló rendszerben játszik majd a Gyõr most is. A nagy kérdés az, hogy egy-egy poszton mennyire fog minõségi játékosuk szerepelni.

Milyen eredménnyel lennél elégedett vasárnap?

Mindig gyõzelemre játszom, így ez most sem lesz másképp. Remélem a gyõzni akarást a csapat is átveszi, hogy mindez mire lesz elég, az majd a mérkõzésen kiderül, de én bízom a jó eredményben.

(kozarmislenyse.hu)