Könny csordul ki szemünkbõl, a bánat most a felszínre tör.
Elgondolkodunk a sors akaratán: vajon másképp is lehetett volna tán?
Mi lett volna, ha nem õ megy el elõbb? Mennyivel lett volna elviselhetõbb?
Most értünk sírna valaki, az õ bánatát lehetne hallani.
De ezeken ne is töprengjünk, inkább csendben emlékezzünk. (Albert Veronika)
A halottak napja (latinul Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum) keresztény ünnep. A katolikusok november 2-án tartják, mindenszentek napját követõen, a bizánci szertartásban a pünkösd elõtti szombaton.
Magyarországon a két egymást követõ ünnephez kötõdõ szokások széles körben élnek a nem katolikusok között is. Ünneplése sok keresztény országban elterjedt a protestánsok közt is és ünneplik az anglikánok is. Az ortodox kereszténység naptárában több halottak napja is szerepel.
Az ünnep már az ókori Rómában is létezett feralia néven. A katolikus egyházban elõször 998-ban ünnepelték. Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezése volt, hogy a mindenszentek napja után, amely az üdvözült lelkekre emlékezik, emlékezzenek meg valamennyi elhunyt hívõrõl is. Az ünnep a 11. században terjedt el széles körben a clunyi bencések hatására, a 14. században vált hivatalossá.
Az ünnepet azért látták szükségesnek, mert a katolikus gondolkodás szerint a kisebb bûnökért a lélek a purgatóriumban bûnhõdik és üdvözülését meggyorsíthatja ha az élõk könyörögnek érte. Ekklesziológiailag a küzdõ egyház (ecclesia militans) megemlékezése a tisztítótûzben idõzõ lelkekre, a szenvedõ egyházra (ecclesia patiens).
A halottak napján gyakran mondott imádság a Halottak olvasója, amely öt tizedbõl áll, Jézus öt sebének emlékezetére.