Nem mondhatni, hogy ideális helyzetben készülne csapatunk a hétvégi Budaörs elleni utolsó õszi hazai bajnoki mérkõzésére, hiszen rengeteg nehézség, probléma hátráltatja a csapatot.
 
Sokszor láttuk már, hogy igazán attól erõs egy közösség, egy csapat, hogy a bajban megsokszorozzák erejüket, és még inkább éheznek a sikerre és ilyenkor a közös összefogás eredménye a gyõzelem.
 
A Kozármisleny csapata is küzdött már nehézségekkel – emlékezzünk csak a tavaly télen történt eseményekre -, de az összefogás, a közös cél és szándék, illetve az elvégzett nagyszerû szakmai munka következtében olyan tavaszt produkált Márton Gábor együttese, amire elõzõleg nem volt példa.
 
Most egy remek õszi szezon van mögöttünk – még akkor is ha az elmúlt hetekben kisebb hullámvölgybe került a gárda – és ennek a kiváló szereplésnek a lezárásához, az õszi szezon végéig 2 bajnoki mérkõzést kell még megvívnunk.
 
Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy ezer sebbõl vérzünk, de ismerjük a mondást, “a megsebzett vad nagyon veszélyes tud lenni”.
 
Ha végignézzük a hiányzók, sérültek névsort, illetve  eltiltottat akkor tovább nehezedik a helyzetünk, de ez a helyzet közel sem reménytelen. SÕT!
 
A hazai pálya, és a tabellán elfoglalt helyezések mellettünk szólnak, de ez nem szabad, hogy kényelmessé tegyen bennünket, ugyanis most mindenkinek még egy lapáttal rá kell tennie és 100%-ot nyújtania.
 
Az a Budaörsöt fogadjuk, amely korábbi önmagához képest gyengébben szerepel és égetõen nagy szüksége van a 3 bajnoki pont megszerzésére. Az a Budaörs az ellenfelünk, amely csapat ellen mindig jó mérkõzéseket vívtunk, felvállalják a játékot, még ha az nem is mindig párosul eredménnyel.
 
Hétvégi vendégeink volt, hogy rosszul kezdték a szezont, de ennyire rosszul nem nagyon álltak az õsz vége felé.
 Jelenleg a bajnoki táblázat utolsó elõtti helyén tanyáznak, igaz ha a hátralévõ mérkõzéseiken jól szerepelnek, akár a középmezõny aljához is csatlakozhatnak.
 Az eddigi 13 forduló alatt 11 pontot gyûjtött a Lucsánszky csapat, amely eredmény jelentõsen elmarad a várakozásoktól.
 
Csapatunk a múlt heti fiaskó és a csapatkapitány Andruskó Attila kiválását követõen nem mondhatni, hogy túl jó hangulatban utazott haza Gyõrbõl.
 
A hét elsõ felében aztán többen megfázással, betegséggel bajlódtak, néhányan pedig orvoshoz jártak.
 Van olyan, aki bár egészséges, de ezúttal mégsem léphet pályára, hiszen 5 sárga lap miatt ki kell hagynia a mérkõzést. (Koller Krisztián)
 Fodor Ferenc az elmúlt 1,5 hétben nem látta csapattársait, hiszen U21-es mérkõzésre készülve edzõtáborban volt, majd kedden Olaszországban pályára is lépett, és végigjátszotta a találkozót. Reméljük, hogy játékosunk szerepelni tud szombaton, hiszen Fellai a védelem tengelyébõl biztosan hiányzik majd.
 
Megállapíthatjuk, hogy szûk a keret, de a srácok elszántak és a gyõzelem vezérli õket!
 
Az ellenfél soraiban egy régi ismerõssel találkozhatunk majd, hiszen korábbi játékosunk Kollega Krisztián a budaörsiek csapatát erõsíti.
 
A találkozót a BKV Elõre elleni elsõ õszi fordulónkat vezetõ bírói hármas: Kiss N., Kepe A., Kulman T. dirigálja.
 
Reméljük, hogy az õsz utolsó hazai bajnoki mérkõzésén sikerül itthon tartani a 3 bajnoki pontot és gyõzelemmel megörvendeztetni a végig lelkes és csapatunk mellett álló szurkolókat!
 
Hajrá Kozármisleny!

(kozarmislenyse.hu)