Az OTP Bank Liga bajnoki küzdelemsorozatának 14. fordulójában a MOL Fehérvár FC vendégei voltunk és eseménydús mérkőzésen szenvedtünk 3-2-es vereséget. A találkozóra visszapillantva kiemelhetjük, hogy a futballszakemberek és a szakírók szerint is voltak a meccsnek olyan időszakai, amikor játékban sikerült eltüntetni a két csapat között előzetesen beharangozott különbséget, de sajnos az eredményesség tekintetében mégis megmutatkozott, hogy egy erősebb játékerőt képviselő, rutinosabb csapat vendégei voltunk. Hamar góllá érett a piros-kékek kezdeti fölénye, amikor tíz perc elteltével Varga Barnabás kezezését követően éltek az ajándék lehetőséggel. Az első játékrész vége felé Radics Márton erőszakosságának köszönhetően büntetőből sikerült az egyenlítés, mi több a találkozó hátralévő részében emberelőnyben játszhattunk, hiszen az esetnél vétkes Musliut második sárga lapja után kiállította a játékvezető. A szünet utáni pillanatokban ismét egy ajándék büntetőből szerzett vezetést házigazdánk, amikor Kodro hátulról belerúgott Radics Márton bokájába, de a VAR vizsgálatot követően meglepetésre a vendégek örülhettek. Ezek után több lehetőségünk is volt az egyenlítésre, hiszen Simon András, Medgyes Zoltán, majd Varga Barnabás is közel járt a gólszerzéshez, de az egyenlítés helyett egy kontratámadás végén megpecsételődött a sorsunk, amikor Kodro pörgetett a vendégkapuba. A hosszabbítás pillanataiban egy kitűnő akció végén még Varga Barnabás kozmetikázott az eredményen, de ez csak a szépítésre volt elég. Tanulságos találkozó volt, hiszen ha jobban sáfárkodunk az emberelőnnyel és az ezt követően adódó helyzetekkel, szebb eredmény is születhetett volna, de elmaradt a meglepetés sé a rutinosabb hazaiak így is érvényesíteni tudták a papírformát.

Rövidesen azonban itt a következő játéknap, hiszen a bajnokság feléhez közeledve a 15. fordulóban ismét hazai környezetben játszhatunk, amikor szombaton fogadjuk az 1975-ben alapított Mezőkövesd-Zsóry FC. csapatát, amivel a 4. fordulóban gólnélküli találkozón osztozott csapatunk a pontokon. Ezen a mérkőzésen Herjeczki Kristóf előtt adódott az első nagy lehetőség, de Riccardo Piscitelli óriási bravúrral védett. A későbbiekben a hazaiaknak is voltak helyzetei, de ekkor Hársfalvi András remek napot fogott ki, így megfosztotta őket az örömtől.

Borsod megyei ellenfelünk az eddigi fordulókban öt győzelemmel (Paks i: 2-3, ZTE o: 3-2, DVSC o: 1-0, Bp. Honvéd i: 2-3, Paks o: 2-1), négy döntetlennel (Gyirmót o: 0-0, MOL Fehérvár o: 2-2, Újpest o: 2-2, ZTE i: 1-1) és öt vereséggel (Ferencváros i: 4-1, Kisvárda i: 2-0, MTK i: 1-0, Puskás Akadémia i: 2-0, Ferencváros o: 0-3), valamint az így összegyűjtött 19 ponttal az előkelő ötödik helyről várják a folytatást, míg mi 13 pontot szerezve eddig három siker és három pontosztozkodás mellett hétszer bizonyultunk gyengébbnek ellenfelünkkel szemben.

Az egymás elleni mérlegen az utóbbi öt mérkőzésből három döntetlen, egy-egy győzelem és vereség szerepel a csapatok neve mellett, így ilyen tekintetben is kiegyenlített e párharc.

Mint ahogyan azt ezen a fórumon korábban is jeleztük szurkolóink felé, klubunk vezetőinek felajánlása értelmében a mérkőzés előtt és azt kövezően térítésmentesen vehetik igénybe a győri Eszperantó úti állomás és az ALCUFER Stadion között oda-vissza közlekedő buszjáratot.

A tizenötödik forduló második játéknapjának ebéd utáni, kellemes időtöltést kínáló nyitó mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd-Zsóry találkozó szombaton 13.00. órakor kezdődik, amit a Magyar Televízió M4 Sport csatornája élőben közvetíti, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják nézni, hiszen annak fontos eseményeit, jeleneteit honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon keresztül is követhetik.