Szombaton Szigetszentmiklóson lép pályára csapatunk, mûfüvön. Ez már eddig is komoly nehézségeket okozott nekünk is, illetve minden Sport utcába látogatónak.

Eddig teljes mértékben kiegyenlített a mérlegünk ellenük, eddig 10 alkalommal csaptunk össze a Pest megyeiekkel, és 4-szer nyertünk, 4-szer nyert az SZTK, valamint 2 döntetlen született. Szigetszentmiklóson még nem sikerült nyertnünk, amiben minden bizonnyal komoly szerepet játszik, hogy mûfûvön kell pályára lepnünk. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a tavalyi bajnokságban gyûjtött pontjainak nagyon alacsony százalékát szerezték a zöld-fehérek idegenben.

Tavaly értük el legjobb eredményünket az SZTK-Erima otthonában, amikor 1-1-es döntetlent játszottunk. Akkor a 7. percben Cseri Tamás góljával szereztünk vezetést, majd a 25. percben válaszolt Fekete Ádám, ezzel a végeredményt már akkor beállítva. Azon a találkozón borzasztó szél volt, ami megnehezítette a játékosok dolgát, remélhetõleg holnap az idõjárási körülmények rendben lesznek.

Az SZTK-Erima pillanatnyilag a bajnokság 7. helyén áll, 2 gyõzelemmel és 3 döntetlennel. Eddig tehát 9 pontot gyûjtöttek, legutóbb a pillanatnyilag harmadik helyen álltó – és egy mérkõzéssel kevesebbet játszó – Mezõkövesd-Zsóry ellen értek el idegenben 0-0-t, ami mindenképp tekintélyt parancsolónak számít.

Mi a múlthéten sajnos 2-0-s vereséget szenvedtünk hazai pályán a Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC ellen, de aggódni nem kell, s már azóta nyertünk is a Kaposvári Rákóczi FC ellen, méghozzá 1-0-ra a Magyar kupában, teljesen megérdemelten. Most pedig javíthatunk a bajnokságban is, amivel egyszerre történelmi tettet is véghez vihetünk, ugyanis még nem nyertünk mérkõzést Szigetszentmiklóson, s ezzel, tudnánk mindenképp a Vasas nyomában maradni, sõt, az angyalföldiek hétvégi, szolnoki veresége esetén pontszámban akár be is érhetnénk õket.

A találkozó szombaton, 16.00-órakor kezdõdik Szigetszentmiklóson, a Sport utcai stadionban! A mérkõzésrõl élõ szöveges tudósítást

OLVASHATNAK ITT

!

Az összecsapásra klubunk szurkolói buszt indít, melyrõl részleteket

OLVASHATNAK ITT

!