Az elmúlt fordulóban – folytatva jó idegenbeli sorozatát – igazi rangadón szerzett egy pontot csapatunk a rivális PMFC otthonában, most pedig a hazai mérlegét szeretné javítani a Kazincbarcikát fogadva.

Vezetőedzőnk Csertői Aurél a Baranya megyei pontszerzést értékelve kiemelte, jól kezdtük a mérkőzést, de egy hiba miatt előnybe kerültek a hazaiak, később azonban szép góllal, megérdemelten egyenlítettünk. Rangadó volt a javából, hiszen mindkét gárda végigbrusztolta a találkozót, masszív csapat a Pécs, de mi sem játszottunk rosszul, így a látottak alapján reálisnak tartotta az eredményt, így vendégként továbbra is tartjuk jó formánkat. Az előttünk álló hazai mérkőzéssel kapcsolatban játékosaink is érzik, hogy – átmentve idegenbeli parádés teljesítményünket – javítani kell a hazai mérlegünkön, de tapasztaltuk, hogy minden ellenfelünkkel szemben nehéz kiharcolni a győzelmet, ezért most is küzdelmes mérkőzésre számítok, de szeretnénk itthon tartani a bajnoki pontokat.

Leendő ellenfelünk a Kolorcity Kazincbarcika SC az eddigi 16 fordulóban öt győzelmet aratott (Dorog o: 2-0, Budafok o: 2-1, MTE i: 1-2, Kozármisleny o: 1-0, Csákvár o: 2-1), ami mellett négyszer osztozott a bajnoki pontokon aktuális ellenfelével (ETO o: 0-0, Tiszakécske o: 2-2, Ajka i: 1-1, PMFC o: 1-1), míg hétszer szenvedett vereséget (Békéscsaba i: 6-1, Diósgyőr i: 1-0, Nyíregyháza i: 4-2, Haladás i: 1-0, Siófok o: 2-3, Soroksár i: 3-1, Szeged o: 0-2). Mindezek alapján 19-26-os gólkülönbségével és az ezek által gyűjtött 19 pontjával a 15. helyen áll. Ezzel szemben mi ugyanennyi játéknapon nyolc siker (Szentlőrinc o: 4-0, Dorog i: 1-4, MTE o: 3-1, Kozármisleny i: 0-1, Csákvár i: 1-2, ETO i: 0-2, Siófok i: 1-3, Tiszakécske i: 0-1) és három döntetlen   (Budafok i: 0-0, Soroksár o: 2-2, PMFC i: 1-1), valamint öt kudarccal végződő mérkőzéssel a hátunk mögött (Békéscsaba o: 0-1, Diósgyőr o: 1-2, Nyíregyháza o: 2-3, Haladás o: 1-2, Ajka o: 1-3) 28-18-as gólarány mellett 27 ponttal az ötödik helyről várhatjuk a folytatást. Érdekes továbbá az is, hogy borsodi ellenfelünk jól kezdte a mostani pontvadászatot, hiszen az első öt mérkőzésből négyet megnyert, ezzel szemben az utóbbi nyolc bajnokiján négy vereség mellett csupán a négy döntetlenért járó pontoknak örülhetett. Bízunk benne, hogy e nyeretlen szériájuk nem nálunk, vasárnap fog megszakadni.

Az egymás elleni összevetésben, az utóbbi öt meccs alapján egyértelmű csapatunk fölénye, hiszen 2018. 09. 16.-án (i: 1-4), 2019. 03. 06.-án (o: 1-0), 2019. 10. 20.-án (i: 1-2), 2020. 11. 25.-én (o: 2-1), és végül 2021. 05. 09.-én (i: 1-2) is sikerült begyűjtenünk velük szemben a bajnoki pontokat. Az imént felsorolt közelmúltbeli eredményeket és a két együttes jelenlegi bajnoki helyezését figyelembe véve óvatosan ugyan, de kijelenthető, hogy hazai környezetben talán mi vagyunk az összecsapás esélyesei, de tudjuk, hiszen saját bőrünkön is többször tapasztaltuk már, hogy ezek csak száraz statisztikai adatok, így a győzelemért igenis keményen meg kell dolgozni.  

A tények makacs dolgok, így e teóriákat alátámasztva egyértelmű képet ad az összesített tabella, amely szerint jelenleg a dobogósok mögött állunk. A már többször említett hazai mérleg hagy kívánnivalót maga mögött, hiszen ez alapján, a középmezőny végén állunk, az összképen javítva vendégként azonban éllovasok vagyunk, így ez utóbbi formát kellene átmenteni a hétvégi találkozónkra, végre elhomályosítva ezzel a korábbi sikertelen hazai meccseket.

A Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozata 17. fordulójának mérkőzése, a Gyirmót FC Győr – Kolorcity Kazincbarcika SC találkozó vasárnap 13.00.-kor kezdődik a Gyirmóti Sportcentrum centerpályáján az ALCUFER Stadionban, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják a helyszínen nézni, hiszen annak eseményeit, jeleneteit az Oxygen Media felvételének köszönhetően a www.gyirmotfc.hu oldalon található linkre kattintva élőben, később a YouTube-on keresztül felvételről, valamint honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon követhetik.