BÁCSA FC – GYIRMÓT FC GYÕR II 1-0 (1-0)
2016.06.05. 17.00-óra, Győr-Bácsa, Bácsa FC Sporttelep, 100 néző
Duna Takarék Megyei I. osztály, 30. forduló
JÁTÉKVEZETŐK: Nyerges László – Szabó Péter, Bőhm Ármin
ÖSSZEÁLLÍTÁSOK:
BÁCSA FC: Ács K. – Katona M., Hegyi M., Kiss B., Dombi Á., Török Sz. (Bögöly P. – 69.p.), Rózsavölgyi P., Veller P.(Szántó A. – 79.p.), Kun A., Sipos M. (Dániel Z. – 46.p.), Katona V.
VEZETŐEDZŐ: Rozmán László

GYIRMÓT FC GYŐR II: Szebényi D. – Veres M., Molnár M., Szigeti D., Szücs G. (Szekeres K. – 72.p.) – Füleki N., Tóth L. – Farkas Z., Takács T. (Balogh L. – 62.p.), Dávid L. – Kovács Zs. (Horváth D. – 74.p.)
VEZETŐEDZŐ: Nagy Attila
TUDÓSÍTÁS:
41.p. Jobb oldali beadás után a középen érkező Dombi a bal felső sarokba emelt. 1-0
VÉGEREDMÉNY: 1-0 (1-0)
ÖSSZEGZÉS:
Elsőre ugyan nem, de másodjára már sikerült lejátszani II. számú csapatunk bácsai mérkőzését. Az első összecsapás 26 percig tartott, amikor Nyerges László játékvezető az kegyetlen időjárás miatt véget vetett a találkozónak. Hétfő délután viszont az egy nappal azelőtti viharnak már nyoma sem volt, napsütés, és a vizet elnyelt pálya várta a labdarúgókat.
A mérkőzést mi kezdtük jobban, a labda is nálunk volt többet, de a java részt ellentámadásokra berendezkedő bácsaiaknak sem alárendelt szerep jutott, ugyanis többször a remek napot kifogó Szebényi Dávidnak kellett bravúrokat bemutatnia. Az első félidő végén sajnos már ő sem tudott segíteni.
A második félidőben a hazaiak már inkább csak az eredmény tartására fókuszáltak, ami szervezett védekezésüknek köszönhetően sikerült is nekik.
Nagy Attila csapata – ahogy az már a múlt heti, Rajka elleni hazai mérkőzésen eldőlt – megnyerte a Duna Takarék Megyei I. osztályt. Azonban az NB III-ba jutásért valószínű, hogy osztályozó mérkőzést kell játszaniuk, ennek sorsolására 2016.06.07-én, kedden, 10 órakor kerül sor a Magyar Labdarúgó Szövetség székházában, aminek eredményéről természetesen honlapunkon be fogunk számolni.