Csapatunk, a bajnokság utolsó fordulójában, ma 17 órakor, a Komárom együttesét fogadja, az Alcufer stadionban. A találkozó után ünnepi pillanatok következhetnek, mert sor kerül az éremátadó ceremóniára is.
A Komárom együttesével legutóbb novemberben találkoztunk, akkor 6-0-ás győzelmet arattunk a határmentiek ellen. Most mindkét csapat motiváltan és jó formában érkezik, együttesünk számára ez a mérkőzés főpróbaként is szolgál az osztályozóra.
Szarka, Miknyóczki, Hudák D. és Madarász ezúttal nem lép pályára, a többiek viszont mindent megtesznek azért, hogy a mérkőzés méltó legyen a sikeres bajnoki szezonhoz.
A gyirmóti klub tulajdonosainak döntésének köszönhetően, a vasárnapi futballünnepre, ingyenesen látogathatnak majd ki a futballbarátok!
