A labdarúgó NB III-ban, vasárnap 11 órakor, az ETO Parkban, az úgynevezett „kemping pályán” szerepel csapatunk, az ETO Akadémia ellen. 

Múlt héten a Dorog ellen sikerült bebiztosítani a bajnoki címünket, így egy kisebb nyomás lekerülhetett a csapat válláról, a következő öt mérkőzésen a forma megőrzése, és az osztályozóra való felkészülés lesz a kulcskérdés együttesünk számára. 

Természetesen egyfajta rotáció is várható, több olyan játékos léphet pályára, akik eddig kevesebb játékpercet kaptak a szezonban, így ők is bizonyíthatják, hogy a későbbiekben helyük lehet a kezdőcsapatban. 

Az ellenfelünk az NB I bajnoki címére fő esélyes ETO FC második számú csapata lesz, amely a mezőny közepén tanyázik. Bár nem indult jól a tavasz számukra, az elmúlt három mérkőzésük valamennyién ígéretes futballt mutattak, így ismét egy remek találkozónak lehetnek szemtanúi a vasárnapi ebéd előtt, a találkozóra kilátogató futballbarátok.

Vasárnap 17 órakor, az Alcufer stadionban, a Gyirmót FC Győr II csapata, a Mosonmagyaróvár II gárdáját fogadja a vármegyei első osztályban.