Bár bizonyítékkal nehéz alátámasztani, de sokan azt mondják a Nyugati csoport bizony erõsebb, mint a Keleti csoport. A budapesti csapat csoportváltásáról, annak következményeirõl és a csapat kezdeti nagyképûségérõl a klub hivatalos honlapján beszélt nyíltan és õszintén.

-Sajnos a klub anyagi lehetõségei behatároltak, ezért el kellett fogadnunk, hogy nyáron többen is távoztak tõlünk. Ennek megfelelõen kellett a csapatot kialakítani, ezért kellett néhány minõségi játékostól megválni. Sajnálom, hogy nem tudtuk Törököt, Halgast, Molnárt megtartani – mondta a csapat keretének alakulásáról a vezetõedzõ, majd a csoportelemzéssel folytatta. – Úgy gondolom jelentõs különbség van a két csoport között. Keleten agresszivitással, gyõzni akarással is lehet egy csapat sikeres, nyugaton ez sajnos kevés.

Soós Imre szerint a sikeres tavasz túlságosan nagy önbizalmat adott együttesének, amely végül a visszájára fordult.

– A sikeres tavaszt követõen többen azt hitték, elég lesz csak a mezt kivinni a pályára. Többen semmit nem pihentek a nyáron, különbözõ nb1-es csapatoknál jártak próbajátékon, és a szerzõdés elmaradását lelkileg nehezen dolgozták fel. Ez meglátszott az elsõ fordulók eredménytelenségén éppúgy mint a begyûjtött sárga is piros lapok száma is. Ahogy a korábbi kérdésben már említettem minõségi játékosok távoztak, akik ha csak kevesebb szerepet is kaptak a tavaszi szezonban, amikor azonban pályára kellett lépni hozzátudtak tenni a csapat játékához.

(nb2.hu)