Egy gyõzelem (FTC 2-0) és egy vereség (Videoton II 5-1), eddig rapszódikus teljesítményt mutat. Hogyan értékeli a bajnoki rajtot?

Bognár György: A hullámzó teljesítmény nem lepett meg, hisz ez az újonc csapat még nem tud kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. Tud ez a csapat jól is játszani és úgy is, ahogy Felcsúton tette, tehát szélsõségesen rosszul is. Annyi biztos, hogy most kiderûlt, van még mint dolgozni.

 

Nem volt különösen fájó a felcsúti pofon, hisz Ön onnan jött el pár hónappal ezelõtt? Vagy ezzel azt igazolta a Vidi II, hogy Önök jó munkát végeztek, hisz ennek a csapatnak az alapjait Ön munkássága idejében rakták le?
 
Bognár György: Megmondom õszíntén, hogy ezzel nem foglalkoztam, a bajnokságban mindenkivel játszanunk kell, így a Vidivel is kellett. Igazság szerint nem töltöttem annyi idõt Felcsúton, hogy sok közöm lett volna ehhez a csapathoz.

 

Újoncként mit vár a csapatától a bajnokságban? Milyen tervekkel érkezett Bajára?

Bognár György: Kézzelfogható tervekkel érkeztem Bajára, ahol az elsõdleges cél a bentmaradás. A 10. hely megszerzése a cél, ne táncoljunk a kiesés szélén, és egyértelmûen a bentamaradás a cél, ez a terv, ezt szeretnénk elérni és én ehhez is tartom magam.

 

Hogyan készültek a szombati, Gyirmót elleni mérkõzésre?

Bognár György: Rendezni kellett a sorokat, mert mégiscsak a feljutásra esélyes csapatot fogadunk. Nyilván mellettünk szól, hogy hazai pályán játszunk, és kielemeztük azt a rengeteg védelmi hibát amit Felcsúton láttunk a csapatomtól. Különösen nem készültünk a Gyirmótból, de a hibákat ki kell tudnunk javítani.

 

Kik a sérültjeik?

Bognár György: Fröhlich Rolandon kívül nincs sérültünk, szerencsére.

 

Mit vár a szombati találkozótól?

Bognár György: Hazai pályán mit várhatnék, mint gyõzelmet? Futballozni szeretnénk, és megnyerni a mérkõzést. Mindegy, hogy esélyesként jön ide a Gyirmót, azt is meg kell tudnunk verni ha bent akarunk maradni, de legalább is meg kell próbálni…

 

 

Bognár György

Személyes adatok
Születési dátum 1961. november 5.
Születési hely Baja, Magyarország

Az 1986-as mexikói labdarúgó-világbajnokság résztvevõje. 2007 óta a sporttelevízió szakkommentátora.

Klubcsapatban

Fiatalon ismerkedett meg a labdarúgással, bejárta a szamárlétrát (serdülõ, ifjúsági, tartalék), hogy megszerezze a szükséges tapasztalatokat. Játékosként a Bajai KSK-tól az MTK-VM-hez került. 1987-ben tagja volt, a 29 év után ismét bajnoki címet szerzõ kék-fehér csapatnak, ahol összesen 141 bajnoki mérkõzésen 16 gólt szerzett.

1988-ban Franciaországba szerzõdött, a Sporting Toulon csapatához. Itt három idényt töltött és 61 mérkõzésen 8 gólt szerzett. 1991-ben a belga Standard Liège csapatában 10 bajnoki mérkõzést játszott, majd hazatért és 1992 és 1996 között a BVSC játékosa volt, ahol 110 bajnoki mérkõzésen 38 gólt szerzett. Az aktív labdarúgói pályafutását itt fejezte be. Kiváló futsal játékosként is sportolt, a MEZÕ FC egyesülettel több kiváló eredményt ért el.


A válogatottban

A magyar válogatottban (1985–1994) között 50 alkalommal szerepelt és 7 gólt szerzett. Tagja volt az 1986-as mexikói világbajnokságon szereplõ csapatnak.

A Magyar Teremlabdarúgó Válogatottal több kiváló eredményt ért el. Az elsõ futsal világbajnokságot – amit Hollandiában rendeztek – megelõzõen 1989-ben a FIFA Kispályás Bizottsága (aminek elsõ vezetõje: dr. Szepesi György volt) a Magyar Labdarúgó-szövetséget kérte fel, hogy egy nyolc csapatos torna keretében segítsen felméri a szabályok alkalmazhatóságát, érthetõségét.


Edzõként

1996-tól a BVSC társ-szakosztályvezetõje, majd klubigazgatója, 1998-tól az MTK Hungária utánpótlás szakágvezetõje és az ifjúsági csapat irányítója volt. 2001-02-ben az elsõ csapat vezetõedzõjeként dolgozott, majd 2002-ben rövid ideig az FC Sopronnál klubigazgató. A 2008-2009-es szezonban a Felcsút vezetõedzõje volt, de idény közben megváltak tõle. 2009-ben a III. kerületi TUE csapatánál szakmai igazgató, majd õsztõl a csapat edzõje novemberig, amikor szerzõdést bontottak vele. 2010 nyarától a másodosztályú Bajai SK vezetõedzõje.

Sikerei, díjai

Magyar bajnok: 1986-87. 2.: 1995-96
Magyar kupa döntõs: 1996

Poszt középpályás

Junior klubok

1974-1979  Bajai SK

Profi klubok

1979-1988  MTK-VM  141 (16)
1988-1991  SC Toulon 61 (8)
1991-1987  Standard Liège 18 (0)
1992-1996  BVSC  110 (38)

Összesen   330 (62)


Válogatottság

1985–1994  Magyarország 50 (7)


Edzõség

1997-1998 BVSC
1998-2001 MTK, ifjúsági
2001-2002 MTK
2002  FC Sopron
2008-2009 FC Felcsút
2009   III. Kerületi TUE
2010–   Bajai SK

(hu.wikipedia.org) (https://hu.wikipedia.org/wiki/Bognar_Gyorgy)