Annak ellenére, hogy a 33 fordulóból álló küzdelemsorozat egyharmadához közelítünk, mindenki átérezte az elmúlt hétvégén, hogy milyen fontos találkozót vívunk a fővárosi lila-fehérekkel, akik szintén a kieső zónában tartózkodnak. Mindezt megerősítették klubunk elnökének, Horváth Ernőnek szavai is, aki szintén kiemelte a megyeri úti találkozó jelentőségét. Az elmúlt hetekben a Magyar Kupában aratott ajkai siker után még a Budapest Honvéd jobb játékának köszönhetően megérdemelten vitte el a bajnoki pontokat otthonunkból, azonban az előző NBI-es tagságunk idejében 2017. május 27-én Szombathelyen aratott 2-1-es győzelmünket követően most ismét élvonalbeli bajnoki mérkőzésen tudtunk diadalmaskodni Újpesten. Reményeink szerink ez a siker átlendíti csapatunkat a korábbi nehezebb időszakon és elhiteti játékosainkkal, hogy a bajnoki pontvadászatban is tudnak győzni. A válogatott meccsek miatti szünet ennek fényében jó hangulatban telt, de tudjuk, hogy nagyon sok hasonló sikerre lenne szükségünk, hogy elérjük célunkat.

Következő ellenfelünkként a Tolna megyei zöld-fehéreket fogadjuk, akikkel a múltban az NBII Nyugati csoportjában találkoztunk, 2005 októberében a Paks (0-2) vitte el a pontokat Gyirmótról, majd 2006 áprilisában mi tudtunk nyerni idegenben (0-3). Az élvonal 2016-2017-es küzdelmeiben, szeptemberben, majd februárban kettő gól nélküli mérkőzésen osztoztunk a bajnoki pontokon, ezt követően utolsó egymás elleni meccsünkön májusban kikaptunk az atomvárosiaktól (3-0).

Nem ígérkezik tehát könnyűnek a szombati találkozónk sem, hiszen a dobogó harmadik helyén álló Paks FC látogat hozzánk, amely az eddigi nyolc fordulóban először otthon kapott ki a Mezőkövesdtől (2-3), majd idegenben kiütötte a Puskás Akadémiát (1-6), ezután gól gazdag mérkőzésen osztozott a pontokon a Debreceni VSC-vel (3-3), ezt követően a Bp. Honvéd otthonából távozott vesztesen ( 3-1), majd az Újpestet (2-1) és az MTK-t (3-2) győzte le hazai környezetben. Ezek után sok gólos mérkőzésen diadalmaskodott Zalaegerszegen (2-5), majd kikapott otthon a Ferencvárostól (1-3). Az így szerzett 13 pontjuk mellett a 23 lőtt és 18 kapott gólok tekintetében is figyelemre méltó ez az eredmény sor.

Mi a Kisvárdától (i: 2-1), a Puskás Akadémiától (o: 0-1), a Debrecentől (i: 5-0) és a Bp. Honvédtól (o: 2-4) elszenvedett vereségek mellett háromszor osztoztunk ellenfelünkkel (MTK Budapest 1-1, MOL Fehérvár 1-1, Mezőkövesd 0-0) a bajnoki pontokon, míg a várt győzelemnek az Újpest FC otthonában (3-1) örülhettünk.

Mint ahogyan azt ezen a fórumon korábban is jeleztük szurkolóink felé, klubunk vezetőinek felajánlása értelmében a mérkőzés előtt és azt kövezően térítésmentesen vehetik igénybe a győri Eszperantó úti állomás és az ALCUFER Stadion között oda-vissza közlekedő buszjáratot.

A kilencedik forduló szombati játéknapjának ebéd utáni kellemes időtöltést kínáló nyitó mérkőzése, az Gyirmót FC Győr – Paks FC találkozó szombaton 14.45 órakor kezdődik, amit a Magyar Televízió M4 Sport csatornája élőben közvetíti, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják nézni, hiszen annak fontos eseményeit, jeleneteit honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon keresztül is követhetik.