A Borsodi Nemzeti Teremlabdarúgó Bajnokság B csoportja az egyetlen olyan trió a tornán, amelyben kizárólag NB II-es együttesek szerepelnek, ugyanakkor mindhárom gárda komoly élvonalbeli hagyományokkal rendelkezik, és jól teljesít a második vonalban. Külön pikantériát kölcsönözne a selejtezõnek, ha a házigazda nyírségiek és a nagy rivális DVTK vívnák a döntõt, a miskolciaknak azonban ahhoz, hogy összejöjjön az “álommérkõzés”, a nem kevésbé erõs Tatabányát és Vácot kell megelõzniük a csoportban.


DVTK: hirtelen jött lehetõség

A DVTK csak a harmadik helyen zárta az õszi szezont a Ness Hungary NB II Keleti csoportjában, de Diósgyõrben még senki sem mondott le a feljutás kiharcolásáról. Tavasszal a jelenleg is élen álló Nyíregyháza lesz a miskolciak legnagyobb ellenfele a cél megvalósításában, a DVTK számára biztató évkezdet lenne, ha éppen a rivális otthonában megnyerné a teremtorna selejtezõjét.

– Örülünk a hirtelen jött lehetõségnek, és nagy várakozással tekintünk a torna elé, még akkor is, ha bennünket is kissé váratlanul ért a meghívás, ezért a szünetrõl késõbb visszaérkezõ külföldi játékosaink nem szerepelhetnek a csapatban – mondta az mlsz.hu-nak Benczés Miklós, a DVTK vezetõedzõje. – Egy ilyen torna színesíti a felkészülést, a játékosok számára üde színfoltot jelent a monoton edzések közben, a szurkolók számára pedig feledteti a bajnoki mérkõzések hiányát a hosszúra nyúló téli szünetben. Futballistáink egy része a téli pihenõ alatt részt vett különbözõ teremtornákon, biztos vagyok benne, hogy Nyíregyházán minden tõlük telhetõt megtesznek a csoportgyõzelemért. Talán a döntõben arra is lehetõségünk lesz, hogy legyõzzük az NB II Keleti csoportjában jelenleg listavezetõ, és a feljutás szempontjából a legnagyobb ellenfelünknek számító házigazdákat.


Tatabánya: bizonyíthatnak a próbajátékosok is

A B jelû trió egyetlen nyugati csapatánál a nagypályás felkészülés megkezdése elõtt két napot gyakorolnak a tornára teremben a játékosok. A nyíregyházi mérkõzések jó alkalmat teremtenek arra, hogy Herédi Attila vezetõedzõ meccsen figyeljen meg olyan futballistákat, akik próbajátékra érkeztek Tatabányára (a szabályok szerint csapatonként három “vendégjátékos” szerepelhet egy-egy gárdában).

– A teremtorna látványos, közönségszórakoztató rendezvény, én egyfajta kiegészítõ sportágként fogom fel, és külön is kezeljük a nagypályás felkészüléstõl – mondta Herédi Attila, a tatabányaiak szakvezetõje. – Két napot edzünk speciálisan a viadalra, és a tavaszi szezonra való felkészülést csak a jövõ héten kezdjük meg. A legjobb csapattal utazunk el Nyíregyházára, és kihasználom a lehetõséget arra is, hogy próbajátékosokat nézzek meg, esetükben elsõsorban arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire nyerõ típusú, és “focizni tudó” labdarúgók.

Vác: a futball szeretete

A váciak fiatal kerettel kezdték meg az NB II-es szezont, ennek ellenére meggyõzõen szerepel az együttes, a Diósgyõr mögött a negyedik helyen áll a tabellán, és tavasszal akár a bajnoki címért is versenyben lehet. A Vác ifjú labdarúgói a lehetõ legkomolyabban veszik a teremtornát, de Szabados György, az együttes vezetõedzõje szerint a legfontosabb, hogy jól érezzék magukat a mérkõzéseken.

– Vácon a futball szeretete mûködteti a klubot, ezért nem is volt kérdés, hogy elvállaljuk a felkérést – fogalmazott Szabados György. – A játékosok számára egyáltalán nem nyûg, hogy a tervezettnél korábban kellett elkezdeniük a felkészülést, biztos vagyok benne, hogy nagyon jól fogják érezni magukat a tornán. Nagyon komolyan vesszük a mérkõzéseinket, és akármilyen eredményt is érünk el, remek ráhangolódás lesz a tavaszi szezonra. Bár lesz néhány hiányzónk, a lehetõ legerõsebb csapattal utazunk el Nyíregyházára, és magunkkal viszünk olyan fiatal játékosokat is, akik jelenleg az ifiben szerepelnek, de tehetségük alapján akár már tavasszal bemutatkozhatnak az elsõ csapatban.


Családbarát rendezvény

Minden selejtezõ helyszínen 30×45 méteres mûfüves pályát építenek, 5×2 méteres kapukkal. Az 5+1 fõs csapatok 2×12 perces mérkõzéseket játszanak egymással. A Magyar Labdarúgó Szövetség a program összeállítása során arra törekedett, hogy egy kellemes hangulatú, családbarát rendezvényt hozzon létre, ezért a mérkõzések között színvonalas show-programokkal szolgálnak a rendezõk, amelyek a családok minden tagjának kitûnõ szórakozást ígérnek.

A selejtezõkre egységesen 1500 forintba kerülnek a belépõk, az elsõ állomás jegyeit a Bujtosi Szabadidõ Csarnokban, a nyíregyházi Ticket Line jegyirodában, a kiemelt IBUSZ-irodákban, valamint a résztvevõ klubokon keresztül lehet megvásárolni.

A selejtezõ programja:

Január 9., Nyíregyháza, Bujtosi Szabadidõ Csarnok

14.30 – B csoport bemutatása
14.40 – DVTK – FC Tatabánya
15.10 – A csoport bemutatása
15.18 – Nyíregyháza Spartacus FC – MTK Budapest
15.50 – DVTK – Dunakanyar-Vác
16.45 – MTK Budapest – Gyirmót FC
17.20 – FC Tatabánya – Dunakanyar-Vác
17.55 – Nyíregyháza Spartacus FC – Gyirmót FC
18.30 – DÖNTÕ (A csoport I. helyezettje – B csoport I. helyezettje)
19.28 – Eredményhirdetés

(mlsz.hu)