A Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője szerint nagy jelentősége lesz ki-mennyire tud friss és koncentrált lenni.
” Szerencsére az első mérkőzést sikerült eredményesen zárnunk, viszont nagyon nehéz hét elé nézünk, hiszen két élcsapat elleni bajnoki között, egy első osztályú klubbal szemben próbáljuk meg kiharcolni a továbbjutást a Kupában. Mindenképpen szükség lesz az összes bevethető játékosunkra, mert nagy jelentősége lesz ki-mennyire tud friss és koncentrált lenni. A sérültek mellett szerencsére egyre több játékosunk válik újra bevethetővé, tehát szépen lassan egyszer csak teljes lesz a keret, így a merítési és variációs lehetőségeink is bővülhetnek. Megpróbáljuk úgy beosztani a rendelkezésre álló keretet, hogy mindegyik mérkőzésen legyen sanszunk és természetesen azzal lennék elégedett, ha háromszor is győzni tudnánk egymás után – hiszen csakis győzelmi szándékkal lépünk pályára minden meccsen. Az első bajnokira minimális változtatást terveztünk, inkább a szerdai kupameccsen kaphatnak majd lehetőséget azok is, akik eddig kevesebb éles játékperccel bírnak, de ettől függetlenül ugyanúgy készülünk mindhárom összecsapásra. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen három nagyon jó csapat ellen lépünk majd pályára, de nem ijedünk meg senkitől és mindent meg fogunk tenni a siker érdekében!” – nyilatkozta a vasárnap 14:00-órakor kezdődő bajnoki előtt ellenfelünk vezetőedzője, Brlázs István Gábor