Ma megjelenõ sajtóközleményében az EB jelezte: a magyarok által kidolgozott új finanszírozási eljárás közérdekû célt szolgál és az unió számára teljes mértékben elfogadható.

A Bizottság közleménye leszögezi: Magyarország erõs monitoring és ellenõrzõ mechanizmust állított fel a rendszer megfelelõ mûködésének biztosításához, és errõl évente jelentést nyújt be az Európai Bizottságnak.

Az Európai Bizottság bejelentésére reagálva Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erõforrás Minisztériumának vezetõje elmondta: „az Európai Bizottság is úgy ítélte meg, hogy az új finanszírozási rendszer elsõdlegesen nem csupán az élsportot, hanem az össztársadalmi, közösségi érdekeket segíti.

Czene Attila, a Nemzeti Erõforrás Minisztérium sportért felelõs államtitkára arra emlékeztetett, hogy: „A Magyarországon élõk sporttevékenységének, sportbeli aktivitásának növelésére kidolgozott,  Bánki Erik (az Országgyûlés Sport és turizmusbizottságának elnöke), Szalay Ferenc (Szolnok polgármestere) és Seszták Miklós (a KDNP alelnöke) által benyújtott társasági adókedvezményeket érintõ egyéni módosító indítványról a magyar sportirányítás csaknem egy éve tette meg bejelentését az EB felé.

Mindannyian fellélegezhetünk és büszkék lehetünk arra, hogy egy teljesen újszerû, a világon egyedülálló és valós elismerést kiváltó, közvetett állami támogatási formát sikerült megalkotnunk.” – mondta az államtitkár, aki ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a siker mértéke hosszú távon a fenntartható megvalósításon, az elõírások precíz betartatásán és betartatásán múlik majd.

Az Európai Bizottság döntését az EB versenypolitikáért felelõs biztosa is kommentálta. Joaquín Almunia hangsúlyozta: “Elégedett vagyok, mert a magyar elképzelés megfelelõ biztosítékokat tartalmaz a versenytorzító hatások korlátozására, ráadásul széles körben a polgárok javát szolgálja majd. ”

Az EB közleménye felhívta a figyelmet arra is, hogy ahhoz, hogy Magyarországon a profi klubok e rendszerben támogatáshoz juthassanak, olyan stratégiát kell alkotniuk, amely segíti a nagyközönség sportját is. Ingyenesen, vagy kedvezményesen kell biztosítaniuk például, hogy a sportlétesítmények a különféle tömegsport, szabadidõs, iskolai- és diáksport rendezvényekre rendelkezésre álljanak, ösztönözniük kell a fiatalok és gyerekek sporttevékenységét, sõt elõ kell segíteniük a helyi lakosok létesítményhez való hozzáférését is – bizonyos számukra fenntartott idõsávokban. Ha ezt a sportfejlesztési programot a jóváhagyást végzõ szervezet kedvezõen bírálta el, és a jóváhagyásról kiadta a támogatási igazolást is a kedvezményezett sportklub, alapítvány, sportiskola vagy szövetség a társasági adó alanya által nyújtott támogatást felhasználhatja programja megvalósítására.

A támogatási források elszámolására részletes és szigorú szabályok vonatkoznak. A fenntartható megvalósítás érdekében folyamatos a rendszer nyomonkövetési rendszere, monitoringja is. Mindez együtt vezetett a mai, sportszakmai szempontból kiemelt jelentõségû jóváhagyó bejelentéshez.

(samsungsport.hu)