A mérkőzés elején mind a két csapat igen aktív volt. Egymást érték a támadások mindkét oldalon, ám az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, így a kapusoknak nem kellett nagyobb védéseket bemutatniuk. A szögletek a találkozó első húsz percében gyakoriak voltak, majd két percen belül két nagy helyzet is akadt, de a hazaiaknál a kapufa, nálunk Rusák mentette meg a góltól a csapatot. Az első félidő második felében folytatódott a rövid passzos, kombinatív játék mindkét oldalon, azonban az áttörést éppen egy ívelés hozta meg, amelyet Nagy Patrik értékesített (0–1). Az előny birtokában a csapatunk nem állt vissza, így folytatódott a kiegyenlített játék.

Nem volt ez másképpen a második félidő elején sem, aztán inkább a Budaörs lett kezdeményezőbb, Csertői Aurél együttese pedig a kontratámadásokban bízott. A budaörsiek előtt több nagy lehetőség is adódott, ám Rusák eszén nem tudtak túljárni. Végül edzőnk terve jött be, hiszen Varga Barnabás révén egy kontrával két gólosra nőtt az előnyünk (0–2). Az utolsó tíz percre felélénkült a Budaörs, Tamás Olivér 35 méteres bombája utat talált a kapuba (1–2), ám a Budaörs csak egy percre kapta vissza a reményt, hiszen a középkezdés után Varga Barnabás újabb találatával egyből visszaállította a kétgólos differenciát csapatunk (1–3). Mindent összevetve megérdemelten hoztuk haza Tatabányáról a három pontot.

Szöveges tudósítás

MESTERMÉRLEG:
Bognár György: – Jó felfogásban játszottunk, de a minőség egyelőre hiányzik a végjátékban.

Csertői Aurél: – Az előző idényhez hasonló mérkőzés volt, csak éppen fordított felállásban. Most a Budaörs játszott jobban, de mi nyertünk. Átvészeltük a hazai rohamokat és gólokat szereztünk, de játékban javulnunk kell, mert ez a későbbiekben kevés lesz.

Forrás: nso.hu