Csertői Aurél: “Azok a lehetőségeink, amik az utolsó 20 percben adódtak, 5 helyzetből egyet sem tudunk kihasználni, azért valamit mutat. Folyamatosan az utolsó passzokba csúszik hiba. Nem ez az első ilyen gól amit kapunk, pontrúgást követően egy becsorgó labda. Ez koncetráció és figyelem kérdése. Nem lehet ilyen defenzíven játszani, amikor óriási kontralehetőségeink vannak. Javunkra kellett volna fordítani a mérkőzést, így benne volt, hogy ellenfelünk kiegyenlít a végén. Nekünk meccsek kellenek, szünet nem. Rendesen edzünk, ez a feladatunk. Hétvégén nincs mérkőzés, így biztos vagyok benne, hogy a motivációval lesznek problémák. DEAC ellen mindenen javítanunk kell, így nem lehet hazai pályán mérkőzést kezdeni. 1-0 után el kell dönteni egy ilyen mérkőzést, pontosabban kell játszani. Legközelebb nyerni kell hazai pályán.”