Visszapillantva a hétközi fordulóra kijelenthető, hogy ismét kérdéseket ébresztett csapatunk a szimpatizánsokban, amikor immár tetemesnek is mondható háromgólos előnyt tudott eltüntetni kevesebb, mint egy félidő alatt. Játékosaink a Paksi FC. elleni összecsapáson töretlen akarattal, lelkesedéssel párosuló nagy lelkierőről is tanúbizonyságot tettek, hiszen vert helyzetből tudták döntetlenre menteni a találkozót, mi több, a megadott érvényes góljainkon felül még kétszer sikerült bevenni az atomvárosiak kapuját, ugyanis a VAR vizsgálatait követően először fiatal játékosunk, Csörgő Viktor gólját érvényesítette a játékvezető les helyzet miatt, majd kis idő múlva Varga Barnabás kezezése volt az indok arra, hogy ismét annulláljon egy találatot Andó-Szabó Sándor. Ennek ellenére Medgyes Sinan távoli gólját és Ádám Martin dupláját követően az utolsó fél órában egy teljesen megújuló Gyirmótot láthattunk, amely bő húsz perc alatt egyenlíteni is tudott. Érdekessége a hazai találatoknak, hogy mindhárom fejes után született, hiszen előszór házi gólkirályunk Varga Barnabás szépített, majd a csereként érkező fiatal Kovács Dominik 3. NBI-es meccsén szerezte meg első élvonalbeli találatát, míg a hosszabbítás perceiben légiósunk Denis Ventura egyenlített. Sokan tették fel a kérdést egymásnak, hogy miért nem sikerült ezt a hajrát korábban indítani, akkor talán szebb eredmény is születhetett volna. Tudjuk azonban, hogy a válasz nem ilyen egyszerű, rendkívül összetett.
A megszerzett egy pont azonban azt is jelentette, hogy az utolsó előtti forduló mérkőzései előtt így még mindig él a remény a hőn áhított bennmaradásra, de az is hozzátartozik e gondolathoz, hogy sorsunk alakulása immár nemcsak a mi kezünkben van. A bajnoki pontvadászat rendkívül kiélezett véghajrája a hátsó régióban hagyott még nyitott kérdéseket, a bajnoki címet és az ezért járó serleget a Ferencváros érdemelte ki, a bennmaradók és kiesők tekintetében még nincs döntés.
Mi az utolsó előtti fordulóban az 1920-ban alapított Zalaegerszegi TE vendégei leszünk. A 2011-től 2013-ig gyirmóti színekben is szereplő korábbi 14-szeres válogatott Molnár Balázs által trenírozott kék-fehérek az elmúlt öt fordulóban szintén nem büszkélkedhetnek az eredménysorukkal, hiszen az otthoni Bp. Honvéd elleni 3-1-es győzelmüket követően immár négyszer szenvedtek vereséget (Újpest i: 4-0, Paks o: 2-3, MTK o: 2-3, Ferencváros i: 5-3). Mi ezzel szemben négy döntetlen (PAFC o: 1-1, Bp. Honvéd o: 1-1, Újpest i: 2-2, Paks o: 3-3) közben Debrecenben szenvedtünk vereséget 3-1 arányban.
Az egymás elleni összevetést illetően jobban áll zalai ellenfelünk, hiszen az utóbbi öt összecsapásunkból a 2018-2019-es másodosztályú küzdelemsorozatban otthon 1-0-ra, míg idegenben 2-1-re tudott nyerni, ami után jött egy gól nélküli felkészülési meccs, majd a mostani élvonalbeli bajnokságban először hazai környezetben 2-1-re, majd a Marcal-parton 1-0-ra sikerült győznie ellenünk.
A tabellán elfoglalt helyezést tekintve a kék-fehérek 31 forduló után a középmezőnyben, a 7. helyen tanyáznak 10 győzelemmel, 9 döntetlennel és 12 vereséggel, 43-55-ös gólkülönbséggel és az így szerzett 39 ponttal, míg mi 6 siker és 11 pontosztozkodás mellett 14-szer maradtunk alul aktuális ellenfelünkkel szemben, 32-47-es gól mellett 29 pontot gyűjtöttünk, ami egyelőre a 12. helyre sorolt minket.
Hetek óta a sorozatok bűvöletében élünk, hiszen a közelmúltban az éppen aktuális ellenfelünkkel, így az Újpesttel és a Pakssal szemben is jó eredménnyel zártunk, hiszen mindkettő ellen kettő győzelem és egy döntetlen áll a nevünk mellett. Mindezekkel szemben azonban erősebbnek bizonyul az immár tizenegy mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatunk, ami sajnos meghatározta a jó tavaszi kezdés utáni időszakot. Ezzel kapcsolatban kell megemlítenünk azt az ősi igazságot, miszerint „minden sorozat megszakad egyszer”. Jó lenne már végre, ha ez a bölcsesség érvényt is nyerne, életbe is lépne.
A hatályos kormányrendelet értelmében, a korábbi ez irányú intézkedések érvényüket vesztették, így a maszkviseléshez és védettségi igazolványhoz kötött és kapcsolódó szabályok feloldásra kerültek, a sportesemények ezek nélkül is szabadon látogathatóak.
A jegyinformációkkal kapcsolatos tudnivalókat ide kattintva olvashatják!
A 32. forduló záró napjának kora délutáni mérkőzése a Zalaegerszegi TE – Gyirmót FC Győr találkozó vasárnap 16.15.-kor kezdődik, amit a Magyar Televízió M4 Sport csatornája élőben közvetít, de azok sem maradnak le az összecsapásról, akik esetleg nem tudják nézni, hiszen annak fontos eseményeit, jeleneteit honlapunkon olvasható állandó szöveges tudósításunkon keresztül is követhetik