Grosics Gyula 1926. február 4-én született Dorogon. Szülõvárosában kezdett el futballozni, elsõ profi klubja a Dorogi Bányász volt. 1947-ben került a MATEOSZ-hoz, 1950-ben pedig már a Budapesti Honvéd játékosa volt. 1954 novemberében 13 hónapra eltiltották a futballtól, majd Tatabányán kellett folytatnia pályafutását. ahonnan 1956-ban került a Tatabányai Bányászhoz, itt fejezte be pályafutását. Négyszeres magyar bajnok, összesen 390 élvonalbeli meccsen lépett pályára. 

A magyar válogatottban 1947 és 1962 között 86 mérkõzésen szerepelt – õ állt az Aranycsapat kapujában 1948 és 1954 között is, amíg a válogatott egyetlen mérkõzést sem veszített el. Tagja volt az 1952-es helsinki ötkarikás játékokon olimpiai bajnokcsapatnak, az 1953-as Európa Kupa-gyõztes (ami ma Eb), valamint az 1954-es svájci világbajnokságon második helyezett együttesnek is. Három világbajnokságon szerepelt, (1954, 1958, 1962), és természetesen az elõzõ évszázad mérkõzésén, a londoni 6:3-as magyar-angol mérkõzésen is õ védett. 
Az újságírók hatszor választották be az aktuális év világválogatottjába. Négyszer jelölték õt az Aranylabdára, s mind a négy alkalommal a legjobb tíz között szerepelt. 1999-ben beválasztották a világ valaha élt tíz legjobb kapusa közé, 1952-ben – az olimpiai gyõzelem évében – az Év Sportolója, 1959-ben pedig az Év Labdarúgója volt. 

Edzõként Tatabányán, Salgótarjánban, a KSI-ben és Kuvaitban – itt szakfelügyelõként a fõiskolai és egyetemi klubok mellett – dolgozott. Tizennyolc éven át volt a Volán SC elnöke, s nyugdíjba vonulása után is aktív szereplõje maradt a futballéletnek. 1995-ben a NOB és a MOB is olimpiai érdemrenddel tüntette ki. 
Grosics Gyula a magyar labdarúgás korszakos egyénisége volt, halála pótolhatatlan veszteség a teljes magyar futballtársadalom számára. 

Grosics Gyulát, a nemzet sportolóját a Magyar Labdarúgó Szövetség és az Emberi Erõforrások Minisztériuma is saját halottjának tekinti.

(forrás, fotó: mlsz.hu)