„1990 óta dolgozunk a megye gazdaságában, sok kapcsolatunk van partnercégekkel, közintézményekkel. A magunk szegmensében, elsõsorban a környezetiparban tudtunk hozzátenni a megye fejlõdéséhez. Megtiszteltetés, hogy a kamara ezt díjjal jutalmazza” – köszönte meg az elismerést Horváth Ferenc. „Nagy út áll mögöttünk, s a jelen is mozgalmas idõszak, a jövõ pedig nagy kihívásokat tartogat, hiszen az Európai Unió bizottsága a körforgásos gazdaság bevezetését tûzte ki célul, azaz közelíteni kell a hulladékok 90 százalék feletti újrahasznosításához. Ez nagy feladat számunkra is, és folyamatosan fejlesztünk, hogy hozzájáruljunk a célokhoz és ezzel is segítsük Magyarország fejlõdését” – zárta gondolatait az ügyvezetõ igazgató.