Csapatunk már túl van négy nyári felkészülési mérkőzésen. Legutóbb az OTP Bank Ligában szereplő Mezőkövesd Zsóry FC csapatával játszottuk szerdán, ahol 4-0 arányú vereséget szenvedtünk az első osztályú ellenfelünktől. Korábban két szlovák csapat ellen sikerült nyernünk, valaamint a városi rivális ETO FC Győr otthonában is győztesként hagytuk el a pályát.

Csütörtökön egy közös reggelit követően elindult a csapat Ausztriába, ahol négy napos edzőtáborban vesznek részt a játékosok. A mai napon és pénteken egy-egy, valamint szombaton két edzés vár a csapatra, míg az edzőtábor utolsó napján az idei évtől már csak a szaud-arábiai másodosztályban szereplő Al-Ahli Saudi FC ellen mérkőzünk meg Bécsben, az Ankerbrot Stadionban.