Gőzerővel zajlik első csapatunk felkészülése a 2022-2023-as Merkantil Bank liga másodosztályú küzdelemsorozatára, hiszen – a már megszokott egy mellett – vannak napok, amikor Csertői Aurél irányításával kettő edzésen vesznek részt a fiúk. Mindemellett sorozatban játssza a gárda az edzőmérkőzéseket, így a szomszédvári, városi rivális zöld-fehérek otthonában 4-2-es sikerrel kezdtek, ami után hazai környezetben a Pozsony melletti Récse együttesét sikerült felülmúlni 2-1 arányban, majd a fiúk az elmúlt szombat délelőtt ugyancsak az ALCUFER Stadionban a Duna-parti szlovák KFC Komarno ellen örülhettek a 2-0-ás győzelemnek. Természetesen ezen találkozókon „másodlagos az eredmény”, de mivel tudjuk, hogy a legjobb edzés a felkészülési mérkőzés, amikor a játékosok mégiscsak éles, versenyhelyzetben élhetik meg az adódó szituációkat, kijelenthetjük, hogy hasznos meccseken vagyunk túl. Utóbbin ismét betalált új szerzeményünk Pethő Bence, míg a találkozó záró pillanataiban jókor használta a fejét Szegi Vince, így a helyenként kiegyenlített mezőnyjátékot hozó, küzdelmes összecsapáson a jobb helyzetkihasználásunknak köszönhetően örülhettünk. Hasonló szavakkal értékelt vezetőedzőnk Csertői Aurél is, aki szerint jó erőkből álló ellenfelünkkel hajtós mérkőzést tudtunk játszani, ami jól szolgálta felkészülésünk e szakaszára tervezetteket.

Az erőltetett menet azonban nem hagy alább, ugyanis a napi edzések mellett ismételten meccsel csapatunk, mégpedig egy élvonalbeli csapatot fogadva, hiszen szerdán a kora esti órákban az a Mezőkövesd Zsórylátogat hozzánk, amellyel a tavalyi küzdelemsorozatban többször is megmérettettünk. Ezek a találkozók azonban feléjük billentették a mérleg nyelvét, hiszen az augusztus végi gól nélküli pontosztozkodás mellett december elején az ALCUFER Stadionban, április elsején pedig matyóföldön egyaránt 1-0-ra tudtak győzni ellenünk.

Gyirmót FC Győr – Mezőkövesd Zsóry FC.

ALCUFER Stadion,  Felkészülésimérkőzés

2022. július 13 szerda 18:00