Igaz három ponttal kevesebbel, de tavaly is hetedikként teleltek, elsõ NBII-es fél szezonjukat követõen pedig a 11. helyen álltak. Ráadásul a fiatal csapat csak hat ponttal van lemaradva a dobogóról. Rúgott góljaikat tekintve is elõkelõ pozícióban végzett második sorunk, az ETO-nál többször, csak a Videoton és a Gyirmót zörgette meg a hálókat, viszont túl sokszor jártak eredménnyel az ellenfelek is a gyõri kapu elõtt.

A 15 mérkõzésbõl hét gyõzelem két döntetlen és hat vereség a mérleg. Míg hazai pályán egyáltalán nem remekelt a csapat, idegenben a legjobb mutatóval, egyedüli veretlenként zárták a félévet. A hektikus szezont egy-egy hazai gyõzelem keretezte, az elsõ fordulóban a Budaörs, az évzárón pedig a Barcs ellen, utóbbi találkozón esett egyébként a legtöbb gól is a bajnokságban. Az ETO Parkban azonban a Veszprém, a Kozármisleny, a Vidi, a Gyirmót, a Baja és a Pécs ellen sem jött össze a pontszerzés.

Idegenben viszont kitûnõen teljesítettek a srácok, összességében remek gólkülönbséggel legyõzték a Szigetszentmiklós, az FTC, az Ajka, a Kaposvölgye, és a Honvéd csapatát is, mindössze Tatabányán ért véget pontosztozkodással a kilencven perc.

A csapat céljaihoz mérten most is nagyon sok, összesen 37 játékos lépett pályára, közülük ráadásul öt kapus. A legtöbb idõt Nagy Ádám, és a hét találatával házi gólkirály Berde István töltötte a pályán, õk ketten egy meccsrõl sem hiányoztak.

Ebben a versenyben Berde mögött, három góllal Ahjupera áll, kétszer járt szerencsével Kis Szabolcs, Molnár Tibor és Marko Dinjar, egy találatot pedig Nyitrai Ádám, Simon András, Varga Tamás, Kiss Máté, Bouguerra, Sharashenidze, Cetkovic, Ganugrava Fomumbod valamint Totadze szerzett.
 
(eto.hu)