A csapat meg akarta mutatni, hogy sokkal jobban tud futballozni, annál, ahogy szombaton a Vác ellen (0–3) játszott. A héten már az edzések sem voltak annyira megerõltetõek, így sokkal frissebben mozogtak a labdarúgók. Csertõi Aurél vezetõedzõ két helyen változtatott a szombati kezdõcsapathoz képest.

Duna FC Tatabánya: Dombai – Almási, Izing, Böjte, Törtei – Kovács – Bakos, Huszák – Skriba, Csovics, Sarus. Tehát kimaradt Szekér és Móri, bekerült Törtei, valamint Sarus.

Dombainak már a 3. percben dolga akadt: a vendégek (Ványi Zsolt vezetõedzõ a találkozó elõtt elmondta, a tervezett kezdõcsapatból hatan sérülés miatt nem játszhatnak) az alapvonaltól 18 méterre jutottak szabdrúgáshoz, Koncz lövését kapusunk bravúrral ütötte ki.

Három perc múlva örülhettünk: nagyon szép támadás után értük el a gólt. Történt, hogy Huszák jól passzolt a balösszekötõben felfutó Törtei elé, õ elõre ívelt, Csovics szerezte meg a labdát, egyet lépett még balra, majd a kapu bal oldalába lõtt (1– 0).

A 12.percben Bakos  jobb oldali szöglete után Kovács közelrõl lazán, hátrafele passzolt a kapuba (2– 0).

Újabb akció, ezúttal sikeres befejezés nélkül. Sarus, Csovics volt a labda útja, Mladen közelrõl lõtt, Miski védett. Majd Skribát akasztották a 16-oson belül, Klotz bíró sípja azonban néma maradt. Nem sokkal ezután azonban fütyült egyet, jelezve,  következik az ivószünet.

Való igaz, szükség is volt frissítésre, az eredményjelzõ-tábla  41 fokot mutatott. Jó, telibe sütötte a nap… Az ivás nem ártott nekünk, a 25. percben a ceglédi kaputól 28 méterre, a jöbbösszekötõ pozíciójából Bakos lövésre szánta el magát, kísérlete remekül sikerült, a labda a jobb felsõ sarokba vágódott (3– 0). Nagyon nagy lövés, nagyon szép gól volt. Hagymási Bence fotóján Bakos jobb lába lendül…

A félidõ vége felé kétszer is eljutott kapunkig a Cegléd, eredménytelenül. Sokkal frissebb volt a társaság, szép támadásokat láttunk, jól játszott a csapat.

A szünet után rövid idõközökkel egyszerre több játékost cserélt Csertõi, a 68.perctõl már egy kezdõjátékos sem volt a pályán. A második félidõ második felében ez a csapat szerepelt: Gyulay – Hajdú, Hegedûs, Tóth, Szekér –  Domokos – Kiss, Szabacsi –  Vujovics, Weitner, Móri. A 27 éves Hajdú Sándor az MTK-tól érkezett próbajátékra.

Visszafogottabb lett a tempó, kicsit több a hiba, ám két gólt ez a csapat is szerzett. A 78. percben Kiss lõtt, a kipattanóra Szekér csapott le, lõtt,  a szemfüles Weitner pedig a kapus keze közül talált a hálóba (4–0). Tíz perc múlva ismét Kisstõl indult az akció, újra Weitner elé került a labda, ezúttal 10 méterrõl lõtt a kapuba. S csak azért nem írhatjuk, hogy 5–0 lett a végeredmény, mert ötödik gólunk elõtt szépített a Cegléd, Juhász közelrõl kilõtte a bal alsó sarkot (4–1) . Tehát négy góllal (5–1) vertük meg ellenfelünket.

 A gyõzelmet így értékelte Csertõi Aurél vezetõedzõ:

“Kicsit frissebbek vagyunk már, az ellenfél hagyta, hogy futballozzunk. A Cegléd tompábban játszott. Ennyivel nem voltunk jobbak, de látszott, hogy mit akarunk, s azt többször meg is tudtuk csinálni.”

(fctatabanya.hu)