Együttesünk remekül kezdte a tavaszi szezont, 2 mérkőzésen 6 pontot begyűjtve.

Első mérkőzésünkön a Budapest Honvédtól gyűjtöttük be a három pontot, majd hazai pályán az ALCUFER Stadionban az Újpestet győztük le. Érdekesség, hogy mindkét mérkőzésen Varga Barnabás góljával sikerült nyernünk 1-0 arányban. Jelenleg 20 ponttal, a tizedik helyen állunk a tabellán. A következő bajnoki mérkőzésre a Paksi FC otthonába látogatunk, a szombaton 14:45 órakor kezdődő mérkőzésre.

Csapatunk e héten a MOL Magyar Kupában is játszik, hiszen a Szombathelyi Haladás legyőzésével bekerült a legjobb 16 csapat közé. Február 9.-én szerdán az NB II-es Békéscsaba 1912 Előre otthonába látogatunk, ahol a nyolcaddöntőt a Békéscsabai Kórház utcai Stadionban játsszuk, 17 órai kezdettel.

Aktuális ellenfelünk az NB II Merkantil Bank Ligában jelenleg középcsapatnak számít, húsz forduló után a tizenharmadik pozíciót foglalja el a 20 csapatos bajnokságban. Mérlege négy győzelmet, kilenc döntetlent, és hét vereséget számlál, és huszonhat rúgott gól mellett harminckettő kapott gól áll a nevük mellett.

Legutóbb tétmérkőzésen a 2020-2021-es NB II Merkantil Bank Ligában játszottunk a lila-fehér csapattal, ahol ősszel Mayer Máté góljával 1-0-ra győztünk idegenben, míg tavasszal hazai pályán az ALCUFER Stadionban Karacs Dániel, Hajdú Ádám és Lencse László (2) góljaival 4-0 arányban diadalmaskodtunk.

Jegyinformáció

A Békéscsaba 1912 Előre- Gyirmót FC Győr mérkőzésre a belépés ingyenes. További információt a mérkőzésről itt olvashatnak.

A hatályos jogszabályoknak megfelelően érvényes védettségi igazolvánnyal és személyazonosító igazolvánnyal lehet csak belépni a stadionba. Itt hívjuk fel a figyelmeteket, hogy az oltást igazoló papír, illetve a PCR-teszt nem jogosít belépésre, kizárólag a QR-kóddal ellátott plasztikkártyát, vagy annak telefonra letöltött alkalmazását fogják elfogadni! 18 éven aluli szurkolók védettségi igazolvánnyal rendelkező kísérővel léphetnek a stadion területére!

A mérkőzésről természetesen élő szöveges tudósítást olvashatnak honlapunkon.