Január 31-én, vasárnap folytatódnak az NB II küzdelmei, elkezdődik a tavaszi szezon. Az őszi 21 forduló lejátszása után most 17 forduló maradt a helyezések eldöntésére. Az idény végén az első két helyezett jut fel az első osztályba, illetve az utolsó három esik ki az NB III-ba.

A Nemzeti Sport Online szokás szerint esélyt latolgat; a bajnoki címre leginkább esélyes Debreceni VSC mellett a tavasz legnagyobb kérdése az, hogy a feljutásra nagy sansszal rendelkező Vasast képes-e tavasszal is maga mögött tartani a jelenleg második helyezett Pécsi MFC? A kiesés elleni harcban legalább öt csapat érintett – a DEAC és a Csákvár jelentősen megerősítette keretét, míg a Szentlőrinc egy U20-as vb-bronzérmest csábított magához.

KÉPES LESZ-E MAGA MÖGÖTT TARTANI A PÉCS TAVASSZAL IS A VASAST?

A tabellát nyolcpontos előnnyel vezető és egyértelműen az NB I-be visszajutást megcélzó Debreceni VSC-hez egyelőre nem érkezett új játékos, öt fiatal labdarúgó – Bényei Balázs, Kenderesi Dávid, Kundrák Norbert, Sármány Kristóf, Sárosi Norbert – viszont kölcsönbe a cívis város másik csapatához, a DEAC-hoz került és ugyanitt folytatja a Kisvárdáról kölcsönkapott kapus, Zöldesi Illés is. A Loki szerződést bontott Burai Erikkel és Damásdi Alexszel, akik az ősszel amúgy is a DEAC-nál szerepeltek. Óriási meglepetés lenne már az is, ha a Loki nem bajnokként jutna vissza az első osztályba.

Az újonc létére az őszt a második helyen záró Pécsi MFC-nél a télen nem történt változás a keretben. Az új évet egy harkányi erő- és állóképesség-fejlesztő edzőtáborban kezdte a csapat, majd a baranyai megyeszékhelyen készült tovább. Négy edzőmeccset játszott, a legutóbbin döntetlenre végzett a Szentlőrinccel. A héten elején a PMFC egykori csatára, Mészáros Ferenc tartott motivációs előadást a játékosoknak a célok meghatározásáról, a sikerhez vezető útról, valamint az eredményességről. A tavasz nagy kérdése, hogy a szerényebb lehetőségekkel, de remek csapategységgel rendelkező baranyaiak maguk mögött tudják-e majd tartani a más „dimenzióban” lévő Vasast. Ez hatalmas dolog lenne, hiszen a pécsiek az előző bajnokságban még az NB III-ban szerepeltek.

Az ősz másik meglepetéscsapata, a harmadik helyre csak az utolsó fordulóban visszacsúszó Budaörsi SC első felkészülését csinálhatta végig Márkus Tibor irányításával, akit Bognár György idény közbeni távozása után neveztek ki vezetőedzőnek. A keret annyiban változott, hogy a két fehérvári kölcsönjátékos, Halmai Ádám és Tamás Olivér anyaklubjukkal kezdte meg a felkészülést és az edzőtáborba is elutaztak az NB I-es együttessel, majd Tamás kölcsönbe a Pakshoz szerződött. A Fehérvárral érvényben lévő kooperációs szerződés keretében Budaörsön szereplő Nyári Patrik sem állt a szakmai stáb rendelkezésére, a bal oldali védő Zeke Márió pedig a Budafok játékosa lett, a helyére Pintér Dominikot igazolták le a Monortól. Kékesi Alexander szerint a csapategység változatlanul jó a Budaörsnél, és bár szeretnének a dobogón zárni, akkor is elégedettek lesznek, ha az első hatban végeznek – a klubnál nem cél a feljutás. A Budaörsnél inkább bíznak abban, hogy a tavasz során Tatabányáról visszatérhetnek a saját, felújított stadionjukba.

Az előző átigazolási időszakokkal ellentétben meglepetésre a Vasas még nem igazolt egyetlen új labdarúgót sem – igaz, a mezőkövesdi Berecz Zsombort még szeretnék megszerezni az angyalföldiek. A keretből csak három olyan játékos távozott, aki kevesebb lehetőséget kapott a vártnál, a piros-kékek állománya természetesen – másodosztályú szinten – így is bombaerős maradt. A csapat jó eséllyel pályázik a feljutásra, hiszen csak egy ponttal van lemaradva a második helyen álló PMFC-től – ha folytatódik az ősz derekán Schindler Szabolccsal elindult fejlődési folyamat, nehéz lesz megállítani az angyalföldieket.

MOST IS SŰRŰ A KÖZÉPMEZŐNY – GONDOK GYIRMÓTON, TÁMADÓCSERÉK SZOMBATHELYEN, KORÁBBI BAJNOKOK NYÍREGYHÁZÁN

Az idény elején a feljutással is kacérkodó Gyirmót FC Győr csatárposzton jelentősen megerősödött az MTK-tól szerződtetett Lencse Lászlóval, aki a 2017–2018-as idényben, kék-fehér színekben 22 találattal társgólkirály volt az NB II-ben. A kisalföldi csapathoz emellett a védelembe Budafokról Kirják Henrik, valamint a Puskás Akadémiától a győri születésű Radics Márton – utóbbi kölcsönbe – érkezett. Kellemetlen hír viszont a gyirmótiaknak, hogy Lázár Patrik a ZTE elleni edzőmeccsen keresztszalag-szakadást szenvedett, így ő hosszú hónapokig nem játszhat, sőt az utolsó felkészülési meccsen Németh Bence is kidőlt a sorból.

Három támadó, Farkas Balázs, Tóth Barna és Szalay Szabolcs is távozott télen a Szombathelyi Haladástól, helyettük csatárként Dragóner Filip érkezett a ZTE-től, illetve Horváth Rajmund került fel a felnőttek közé az Illés Akadémiáról. Mátyus János együttese várhatóan így is stabil marad tavasszal is, és a mezőny első felében végezhet.

A középmezőny elején helyet foglaló Soroksár SC minimális eltéréssel az őszi keretével végezte el a felkészülést, mindössze annyi változás történt, hogy a korábban a Debrecennel kétszeres bajnok, 32 éves Huszák Tamás bejelentette visszavonulását. Lipcsei Péter együttese az edzőmeccseken nem brillírozott, többek között egy sima négyest kapott otthon a Pécstől, majd a bajnoki főpróbán, Ajkán is (1–4).

Bíznak az állandóságban a Szolnoki MÁV-nál, a Tisza-partiak keretében az átigazolási időszakban – legalábbis eddig – egyetlen változás sem történt. A felkészülési meccsek vegyesen alakultak, a Csákvártól kapott öt gól nem nyerte el Csábi József tetszését, de a Haladás elleni döntetlen már azt mutatta, hogy a Szolnok képes lehet tavasszal is az eddig látott stabilitást mutatni.

A hullámzó teljesítményt nyújtó Békéscsaba 1912 Előre SE-nek rosszul jött a téli szünet, hiszen a csapaton átsöprő koronavírus-járvány és egy hosszú góltalansági sorozat után éppen az őszi idény végére jött lendületbe, ezt mutatta a záró fordulóban a Vasas idegenbeli legyőzése is. A télen eddig alig volt mozgás a lila-fehéreknél, senki sem jött, és egyedül a kölcsönjátékos Bidzilya Anton távozott. Meglepetésre NB II-es vetélytársaival kötött le felkészülési meccseket a Békéscsaba, és a táblázaton mögötte álló DEAC-tól és a Szegedtől is kikapott.

A bajnokságban már a harmadik edzőjét fogyasztó, pocsék rajt után és az ősz végére a középmezőnybe felkapaszkodó ETO FC Győr profi szerződést kötött a Fehér Miklós Akadémia három játékosával, Erdei Milánnal, Szabados Attilával és Szalka Mátéval, Dvorschák Gábor viszont Kaposvárra távozott. A győri gárda a múlt hétvégén Dunaszerdahelyen játszotta bajnoki főpróbáját és 3–0-ra alulmaradt. Említésre méltó még, hogy a Juventus is felfigyelt az ETO tehetséges 17 éves játékosára, Kerkez Milosra.

Korábbi bajnokai jöttek vissza a Nyíregyháza Spartacushoz, a klub már decemberben megegyezett Paku Rolanddal és Szokol Zsolttal a visszatérésükről – mind a ketten tagjai voltak a 2014-ben NB II-t nyerő Szparinak. A korábban alapembernek számító Gyurján Bence és Kártik Bálint távozása viszont kissé érthetetlen, igaz, az utóbbi időszakban már egyikőjük sem számított kulcsjátékosnak. Érdekesség, hogy a szabolcsi klub három mérkőzés erejéig visszaadta kölcsönből Fejér Béla kapust a Sepsi OSK-nak, aki eredetileg nyáron érkezett kölcsönbe a Szparihoz. A Sepsi viszont most bajba került a poszton, mivel a csapat keretében lévő két kapuvédőről egyaránt kiderült, hogy elkapta a koronavírust, így Fejér Béla három összecsapás erejéig visszatért a Sepsihez, majd ezt követően ismét csatlakozik a Nyíregyházához. 

Az őszi idényt remekül kezdő, viszont két vereséggel záró FC Ajka a tervezett négy felkészülési mérkőzés helyett különböző okok miatt csupán két találkozót tudott lejátszani. Ezeken már szerepet kapott a zöld-fehérek egyetlen téli igazolása, a Haladástól érkezett támadó, Tóth Barna is. Mindkét meccsét megnyerte az Ajka, Kis Károly vezetőedző szerint biztató előjel a tavaszra, hogy csapata az elmúlt hétvégén látványos gólokkal 4–1-re legyőzte a Soroksárt. A keretből csak egy távozó volt, a rutinos középpályás, Nagy István Kecskemétre szerződött.

A november eleje óta Waltner Róbert irányította, 13. helyen tanyázó BFC Siófok az utánpótlás-válogatott Varjas Zoltánnal erősítette meg keretét. A védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos Mezőkövesdről fél évre, kölcsönbe igazolt a Balaton partjára. A Siófok ugyanakkor 2022 nyaráig hosszabbított két kulcsemberével, a hátvéd Jagodics Bencével és a 6 gólos Kiss Balázzsal. A csapat biztató eredményeket ért el a felkészülés során: ikszelt az élvonalbeli ZTE-vel, majd legyőzte a Haladást és a Vasast is.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia keretében csak apróbb változások történtek télen, a kispadon viszont annál nagyobb módosulás történt: Dobos Barna helyett a legutóbb az NB III-as Bicskénél dolgozó Vukmir Dragan lett a vezetőedző. Az új trénertől nyilvánvalóan azt várja a klubvezetőség, hogy kihozza a keretből a maximumot, mivel ez ősszel nem igazán sikerült. Főleg a hazai mérlegen van mit javítani, hiszen a Szeged ősszel csak három meccset nyert meg otthon.

Bár többen távoztak a Kaposvári Rákóczitól, mint ahányan érkeztek, Várhidi Péter vezetőedző szerint (aki a klub honlapján nyilatkozott erről) az őszi problémát most majd ki tudják küszöbölni – akkor a legnagyobb gondja abból adódott, hogy nem igazán tudott változtatni a mérkőzések alatt, mivel voltak olyan játékosok, akik nem érték el az NB II-es szintet. Az újonnan érkezőkkel már esély lesz arra, hogy ne csak egy vagy két cserével játsszák végig a mérkőzéseket, hanem ki tudják használni az összes cserelehetőséget. Az tény, hogy a variációs lehetőség megnőtt Bartos Julián, Bidzilya Anton, Dvorschák Gábor, Lakatos Csaba és Zsirai Martin érkezésével.

ÖTEN HARCOLHATNAK A KIESÉS ELLEN – U20-AS VB-EZÜSTCIPŐS SZENTLŐRINCEN, JELENTŐS ERŐSÍTÉSEK CSÁKVÁRON ÉS A DEAC-NÁL

Egy igazán nagy név érkezett a Szentlőrinchez a télen, mégpedig a 2015-ös U20-as világbajnokság ezüstcipőse, Mervó Bence, akit az NB I-es Budafok adott kölcsön. A támadó célja, hogy tavasszal minél több játéklehetőséghez jusson és újra felépítse magát hosszú sérülése után. A támadósor rajta kívül az MTK támadójával, a kék-fehéreknél nagyon fiatalon bemutatkozó Babinszky Bencével erősödött – ha ők ketten új színt tudnak adni és főképp gólokat szereznek, akkor a baranyaiak eséllyel hosszabbíthatják meg másodosztályú tagságukat.

 

Új edző, Pacsi Bálint vette át a télen a Kazincbarcikai SC irányítását, amelynek nem lesz könnyű a bentmaradás kiharcolása. A csapat holtversenyben a legkevesebb gólt szerezte ősszel, ezért elsősorban a támadóposztot kellett erősíteni, ahová Tóth-Gábor Kristóf jött a Honvédtól, de a debreceni Csősz Richárd és az MTK-tól érkező Kovács Máté is sokat segíthet a támadásépítésben. 

Dorogi FC-nél komolyan gondolják a bentmaradás kivívását, az ősszel alulteljesítő, kevés gólt szerző együtteshez öt új labdarúgó is érkezett. Köztük van Szedlár Zoltán – a szélső a Vasastól tért vissza kölcsönbe –, illetve az NB III Nyugati csoportjában a góllövőlista élén álló Szabó Lukács, míg Belényesi Csaba és Kárász Krisztián a védekezést teheti stabilabbá. A dorogiak az első hét tavaszi meccsükön négy játéknapon is közvetlen riválissal játszanak (DEAC, Kazincbarcika, Csákvár, Szentlőrinc), ezeknek a meccseknek az eredménye vízválasztó lehet. 

Az ősszel várakozáson alul teljesítő és utolsó előtti pozícióban lévő Aqvital FC Csákvár a védelem megszilárdítására leigazolta a volt válogatott Vaskó Tamást Egerből, Baranyai Ádámot Kisvárdáról, és a bajnokság végéig kölcsönbe visszahozta a Vasastól Csató Martint, utóbbi azonban a hétvégén a fővárosiak ellen nem szerepelhet. Ugyancsak kölcsönbe érkezett a Puskás Akadémiától a középpályás Kártik Bálint, aki korábban a Nyíregyházában játszott. Jó hír a csákvári szurkolóknak, hogy nyolc hónappal a keresztszalag-szakadása után hamarosan visszatérhet a belső védő, Tányéros Ádám. Papp Milán viszont visszatért Felcsútra, és távozott Marko Vukaszovics is.

Hiába a tízpontos hátrány, a sereghajtó Debreceni EAC nem adja fel a bennmaradás reményét. Sándor Tamás együttesének kerete több DVSC-s fiatal mellett a 40 éves, már magyar állampolgársággal rendelkező Sidibe Ibrahimával is erősödött, sőt a támadósorba érkezett még Bereczki Dániel is. A kapusposzt a kisvárdai, ősszel a Lokiban védő Zöldesi Illéssel bővült, míg a védelem az Izlandról hazatérő Zachán Péterrel válhat stabilabbá. A jól csengő nevek azonban csak akkor számíthatnak igazán, ha a debreceniek egy jó rajttal gyorsan megkezdik a felzárkózást.