Régen volt 1990 március 30, és 1993 március 25, hiszen ugye mindkettő immár több, mint három évtizede!

A Horváth család életében ezek az évszámok különös jelentőséggel bírnak, hiszen a családfő id. Horváth Ferenc előbbinél alapította az ALCUFER Kft-t, amely aztán napjainkban egy köré épülő igazi cégcsoporttá nőtte ki magát, közel ezer főnek biztosítva a munkalehetőséget.

S talán előbbinek is köszönhetően az ötvenes éveket követően 1993-ban éledt újjá a Gyirmóti Sportegyesület, amely immár háromszor nyerte el a jogot, hogy a Magyar Labdarúgás legfelsőbb osztályában megmérettethessen, amelyből kettőször tudott élni a lehetőséggel, ezzel is megismertetve az ország távolabbi pontjain az 1970-től Győr peremkerületeként virágzó Gyirmót nevét.

Kijelenthetjük, hogy mindkét történet főszereplője volt id. Horváth Ferenc, akinek ez irányú örökségét mindkét fronton tisztelettel viszik tovább fiai Ferenc és Ernő.

E példás családi történet azonban 2005 decembere végén megrázó csorbát szenvedett, amikor életének 68. évében Feri bácsi váratlanul elhunyt. Karácsonykor volt 18 éve, azóta a Horváth családban a szívben és a lélekben hordozott, emlékezéssel karöltött gyász árnyékot vet a szeretet ünnepére.

 Talán a sors akarta így, hogy Feri bácsi nyughelye karnyújtásnyira van a Gyirmóti Sportcentrumtól, így hallhatja a kedvencei által szerzett gólok és sikerrel megvívott mérkőzések utáni éljenzést, a boldog pillanatok hangját.

 

„ Minden ünnep oly üres, ha nincsenek már velünk azok, akiket nagyon szerettünk, hiszen nélkülük más értelmet nyert az életünk. Nincs nap, hogy ne érezné őket a lelkünk, és ne vágyódna utánuk szívünk, nagyon hiányoznak ők nekünk, de velük van a szeretetünk, mi pedig szeretettel emlékezünk! ”

„ Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. Elvitted a derűt, a meleget, csak egy fénysugarat hagytál; az emlékedet! ”

Emlékezzünk együtt Feri bácsira, aki nélkül ma nem tartana itt az ALCUFER cégcsoport családja, sem a gyirmóti futballtársadalom!  

Feri bácsi, köszönjük, hogy – lélekben Önnel – hétvégén ismét itt lehettünk!