Az OTP Bank Liga NBI., eddigi bajnoki mérkőzésein csapatunkban kapott legtöbb szerepet a 2001-es vagy annál fiatalabb születésű játékos. Az elmúlt fordulóhoz képest a mostani 5. fordulóban, a mezőnyben összesen 842 percnyi játéklehetőséget kaptak a fiatal játékosok, azonban ebből Major Martin 93, és Radics Márton 93, valamint Mayer Ádám 12 percnyi, azaz összesen játékosaink 198 percet kaptak. Továbbra is kiemelendő, hogy ismételten csapatunkban szereplő fiatal játékosok járultak hozzá leginkább a növekedéshez. A Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen, mind Radicsot, mind pedig Majort is kezdőként jelölte a csapatba Csertői Aurél. Fiatal középpályásunk és jobbhátvédünk a mérkőzést végéig játszva segítette a csapatot, amely 93 percnyi játékidőt jelent, illetve az utolsó 12 percben első NB I mérkőzésén debütálva kapott lehetőséget Mayer Ádám, ezzel összesen 198 percet töltöttek el fiataljaink a pályán. A második helyen az MTK csapata állt az ő fiatal játékosai 139 percet futballozhattak az 5. fordulóban.  

Az első öt fordulót követően a fiatalok játékpercei az NBI-ben:

Helyezés Csapat Összesen 1. ford. 2. ford. 3. ford. 4. ford. 5. ford.
1. GYIRMÓT FC GYŐR 814 108 179 157 172 198
2. MTK BUDAPEST 661 99 139 121 163 139
3. ZTE FC 562 46 110 140 123 143
4. DVSC 375 23 34 26 147 145
5. PAKSI FC 328 0 56 45 115 112
6. FERENCVÁROSI TC 197 96 96 0 5
7. PUSKÁS AKADÉMIA FC 138 0 0 70 23 45
8. MOL FEHÉRVÁR FC 94 0 49 0 45
9. KISVÁRDA MASTER GOOD 73 0 0 33 30 10
10. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0 0 0 0 0 0
11. ÚJPEST FC 0 0 0 0 0 0
12. BUDAPEST HONVÉD 0 0 0 0 0 0
3242 372 518 737 773 842

 

Helyezés Játékos Összesen 1. ford. 2. ford. 3. ford. 4. ford. 5. ford.
1. Varju Benedek (MTK Budapest) 472 99 94 96 99 84
2. Major Martin (Gyirmót) 465 99 85 94 94 93
3. Skribek Alen (ZTE) 376 32 78 70 102 94
4. Radics Márton (Gyirmót) 337 9 94 63 78 93
5. Baráth Péter (DVSC) 265 15 34 26 96 94
6. Csontos Dominik (FTC) 197 96 96 0 5
7. Tamás Olivér (Paks) 189 0 0 0 95 94
8. Komáromi György (Puskás Akadémia) 138 0 0 70 23 45
9. Kojnok Zsolt (Mol Fehérvár) 94 0 49 0 45
10. Kocsis Bence (MTK Budapest) 90 0 45 0 35 10
11. Szabó Bálint (Paks) 74 0 56 0 0 18
12. Czérna Erik (Kisvárda) 73 0 0 33 30 10
13. Sebestyén Lóránt (ZTE) 70 0 0 70 0 0
14. Huszti András (ZTE) 70 0 0 0 21 49
15. Szendrei Ákos (Paks) 65 0 0 45 20 0
16. Pintér Ádám (DVSC) 59 0 0 0 51 8
17. Kata Mihály (MTK Budapest) 53 0 0 25 0 28
18. Szalay Szabolcs (ZTE) 46 14 32 0 0 0
19. Vancsa Zalán (MTK Budapest) 46 0 0 0 29 17
20. Bényei Ágoston (DVSC) 43 0 0 0 0 43
21. Mayer Ádám (Gyirmót) 12 0 0 0 0 12
22. Gyönyörű Gergő (DVSC) 8 8 0 0 0 0
3242 372 518 737 773 842