A MOL Magyar Kupa előző körében Szombathelyre szólított minket a sorsolás, ahol egy gólnélküli 90 percet, majd az ezt követő hosszabbítást büntetők követtek, amelyből mi kerültünk ki győztesül. A 16 között, az 5. fordulóban az NB II-es Békéscsabára látogattunk, ahol szintén szerettük volna folytatni a bajnokságban megkezdett jó tavaszi sorozatunkat.

Az egymás elleni mérleg nyelve felénk billent ugyanis az elmúlt években megvívott öt párharcból mindannyiszor mi kerültünk ki győztesként.

A vártnak megfelelően kezdeményezően lépett fel csapatunk, ami Herjeczki Kristóf és Mayer Ádám révén helyzetben is megmutatkozott. A legnagyobb lehetőség a záró percben ismét Herjeczki előtt volt, de ez után sem született gól.

Meglepte csapatunkat a hazai gárda ugyanis néhány perc elteltével kettő gólos előnyre tettek szert, ezt követően több cserével is átszervezte együttesünket Csertői Aurél vezetőedző, melyet követően fokozódott mezőnybeli fölényünk. Ennek eredményekén bő egy órai játék elteltével Ventura révén sikerült is a szépítés.

Ezen a találkozón azonban a mezőnybeli dominancia nem vezetett eredményre, a hazaiak kontrái ellenben végig veszélyesek voltak, mi több helyenként a szerencsének is köszönhetően az utolsó pillanatokban ismételt gólban is megmutatkozott.

Schindler Szabolcs: Az előző hétvégén, egy rosszabb teljesítmény után sikerült rendet raknunk a keretben. A találkozó első részében fegyelmezetten futballoztunk, a szünet után a kontráink is jók voltak, több lehetőségünk volt és ez eredményben is megmutatkozott. Győzelmünket főleg az akaratnak köszönhetjük.

Csertői Aurél: Nem játszottunk jól, olyan gólokat kaptunk ami miatt én szégyelném magam a játékosok helyében. Meglepődtem néhány labdarúgónk gyenge teljesítményén, ebben én is hibás vagyok,hiszen jobban bíztam bennük. Előtérbe helyeztem a bajnokit ez hiba volt, hiszen a komplett csapatunkat kellett volna játszatni.