Csapatunk utolsó idegenbeli mérkõzését Mezõkövesden játssza pénteken 15.30-órától a Duna World kamerái elõtt! A találkozó elõtt a Mezõkövesd edzõváltáson esett át, Varga Attila irányítja a csapatot.
Utolsó idegenbeli mérkõzését pénteken 15.30-órakor játssza csapatunk, Mezõkövesden. Ellenfelünk az utolsó három mérkõzését elveszítette, de nem csak 9 pontot hullajtott el a Kövesd, hanem az esélyét is elveszítette annak, hogy jövõre újra az élvonalban szerepelhessenek. Az utóbbi idõk rossz eredményeit követõen Lucsánszky Tamás -, aki Tóth Lászlót váltotta a kék-sárgáknál – helyét Varga Attila vette át a csapatnál, aki korábban a Soroksár vezetõedzõje volt, majd Kövesdre szerzõdött, mint edzõ. Az mse-zsory.hu tájékoztatása szerint Varga Attila megbízatása két mérkõzésre szól, ellenünk, illetve az angyalföldi mérkõzésen fogja irányítani csapatát.
Nekünk múlt hétvégén 21 mérkõzés óta húzódó bajnoki veretlenségi sorozatunk szakadt meg, amikor minimális vereséget szenvedtünk a Sopron ellen. Az idei bajnokságban így is összesen 3 vereségünk van, ami a legalacsonyabb szám az idei NB II-ben!
A bajnokság hajrájába érkezve az izgalmak tovább fokozódtak, jelenleg 2 pont az elõnyünk a 3. helyen álló Békéscsaba elõtt.
A két csapat õszi mérkõzése egy rendkívül izgalmas, és még annál is inkább fordulatos hajrát hozott, ugyanis azok után, hogy a Mezõkövesd a 64. percben vezetést szerzett, a 85. perceben egyenlítettünk Papp Kristóf találatával. Majd nem egész 60 másodperccel a rendes játékidõ letelte elõtt Máté János góljával újra az akkori vendégeknél volt az elõny. Azonban itt még nem volt vége, a 92. percben Beliczky Gergõ egyenlíteni tudott, így egy õrült hajrá után 2-2 lett a végeredmény.
A találkozót a Duna World élõben közvetíti, illetve élõ szöveges tudósítást OLVASHATNAK ITT róla!