Az egész 2020/2021-es bajnoki pontvadászatot Jól kezdte csapatunk, hiszen az első öt fordulóban a Szentlőrinc elleni vereségünk mellett négyszer sikerült győztesen elhagyni a pályát, köztük a Csákvár, a Haladás, a Budaörs és a DVSC ellen egyaránt. Ezek után augusztus 26-án a 6. fordulóban látogattunk a Balaton-partiakhoz, akikkel két okból is emlékezetes meccset játszottunk. 

Bizakodásunk alapját növelte, hogy a 18. percben Simon András megszerezte számunkra a vezetést, de sajnos utána játékban és eredményességben is feljavultak a házigazdák, aminek eredményeként Kiss Balázs a találkozó 32. percében egyenlített, majd még a szünet előtt át is vették a vezetést Balogh Bence Benító 40. percben szerzett találatával. Szünet után nagy hangsúlyt próbált fektetni csapatunk a szebb eredmény kiharcolása érdekében, ami azonban már nem változott. A másik sajnálatos esemény tehetséges fiatal játékosunk Lustyik Levente hónapokra történő elvesztése volt, aki egy brutális belépőt követően a hosszabbítás perceiben sípcsonttörést szenvedett, szerencsére azonban nem kellett műteni, így a rehabilitációt követően már ő is visszatérhetett.

Mi most ismét egy jó sorozatban fogadjuk ellenfelünket. Legyőztük a Szombathelyi Haladást idegenben, majd itthon az akkor még előttünk álló Budaörs együttesét, hétfőn pedig a Debreceni VSC otthonából kettő szép góllal párosuló jó játékkal sikerült elhoznunk az értékes három bajnoki pontokat, így hazai környezetben nem is lehet más célunk, mint a negyedik győzelemmel folytatni e jó sorozatot.

Ellenfelünk a 24 fordulóban 9 győzelemmel, 2 döntetlennel és 13 vereséggel, valamint az így megszerzett 29 ponttal a tabella 13. helyéről várhatja a folytatást, míg mi hasonló összevetésben 14-2-8-as mutatóval és 44 ponttal a feljutó helyen lévő csapatok mögött a harmadik helyre tudtunk felkapaszkodni.

Az egész világot behálózó koronavírus járvány miatt, az érvényben lévő kormányrendelet értelmében szurkolóink sajnos továbbra sem láthatják élőben a vasárnap 14 órakor kezdődő GYIRMÓT FC GYŐR – BFC SIÓFOK találkozót, hiszen az zárt kapuk előtt kerül lebonyolításra, de mint ahogyan már megszokhatták, most sem maradnak le a mérkőzésről, ugyanis kellemes ebéd utáni időtöltést kínálva az állandó szöveges tudósításunk mellett élő online stream-en követhetik a találkozó jeleneteit.