– A héten elõször futhatok az edzéseken. Persze, futópadon eddig is kocoghattam, de most már a pályán is – mondta Dragóner.

– Azt mondják az orvosok, hogy négy hét múlva edzhetek majd teljes erõbedobással a csapattal. Ezt követõen jöhetnek csak a meccsek, de szinte biztos, hogy Lipcsei Péter NB II-es csapatában játszok majd eleinte pár mérkõzést.
Dragóner beszélt arról is, mit vár az együttestõl a Bp. Honvéd ellen:

– Szerintem nagyon nehéz meccs lesz. Fõként azért, mert a Honvédnak még nincs pontja, de nem olyan rossz csapat a kispesti, így nyilvánvalóan szeretnék elkezdeni a pontgyûjtést. Bízom abban, hogy sokan lesznek kint a stadionban, és a ha csapat megfelelõen teljesít, akkor a drukkerekkel együtt kiharcolható a három pont. Erre azért is nagy szükség lenne, mert 9 ponttal rajtolni remek lenne, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy utána következnek az igazi rangadók, és nem mindegy, milyen hangulatban vágunk neki a kemény sorozatnak.
 
(ftc.hu)